2020. 04. 09., csütörtök, 07:17
A német telepesek által lakott somogyi községekben nagycsütörtökön az iskolások, fiatalabb legények csoportjai kis kézi kereplőkkel járják a falut, és egy régi szokásrend alapján mirácsolnak (kerepelnek).
Hosszúvízen a fiatal fiúk kisebb csoportjai reggel, délben és este mirácsoltak, minden ház előtt kerepeltek és térden állva mondták el köszöntőjüket. Ez a „mir ratsche...” (kerepelünk) szavakkal kezdődik, vallásos témájú ünnepköszöntést tartalmaz. A német nyelvjárási szöveget Gönczi lejegyezte, de néhány részlete ma már nehezen értelmezhető. A hosszúvízi mirácsolók munkájukért a házaknál néhány nyers tojást kaptak, ezt húsvétkor eladták, árából sonkát vettek, melyet a húsvéti batyusbálon fogyasztottak el.
A szomszédos község, a szintén német telepesek által lakott Bize merácsolását H. Rádics Márta részletesebben leírja, s közli a rigmusokat is: „Nagycsütörtök délben megkezdték... Hat fiatal legényke, már nagyobb iskolások. Közülük négy merácsos, két bumbenos. A falu közepén álló templomnál gyülekeztek, és onnan indultak el. Három északra, három dél felé tartott, és mindig cseréltek. Letérdeltek, levették a sapkájukat, megforgatták a merácsokat és a bumbent, és először nagycsütörtökön a déli 12 órára merácsoltak: Kerepelünk, kerepelünk tizenkettőt! / Mir ratschen, mir ratschen zwölwi! Minden ötödik, hatodik háznál megálltak, és merácsoltak, míg végig nem értek a falun. Este általában litánia szokott lenni. Litániára félóránként, háromszor merácsoltak... Este egy háznál aludtak. Általában a dékánnál vagy valamelyik merácsolónál, hogy reggel együtt indulhassanak. Az istállóban vagy a pajtában aludtak... Amikor vége lett a merácsolásnak, akkor a merácsoló fiúk mindegyike fogott egy-egy kosarat. Minden ház előtt megálltak, merácsoltak, és így kiabáltak: Kerepelünk, kerepelünk húsvéti tojást! / Mir ratschen, mir ratschen um en Osterei! Minden háznál összeszedték a tojást, ki egyet, ki kettőt adott nekik... Ezután visszamentek a szálláshelyükre, ott egyenlően elosztoztak azon. Vagy eladták a tojásokat, s így pénzt kaptak érte. Ez volt a keresetük.”
Ez a szokás élt a patosfai magyar fiatalok körében is, valószínűleg a környék német falvaiból terjedt el. Nagycsütörtök délben kezdték el, s mielőtt kerepeltek volna, kikiáltották, hogy milyen alkalomra történik: „kerepeljünk déli imádságra”; „kerepeljünk elsőt létányára” stb. Nagyszombaton a hajnali imádságra való kerepelés után szedték össze az ajándékokat, többnyire tojást kaptak szolgálatukért.
Kétújfalun a kerepelést recsélésnek nevezik. Itt a hittanra járó gyerekek 4-5 fős csoportokban mise és imádság előtt járják a falut, kereplővel jelezve a szertartások kezdetét. A templomban van egy persely, ráírva: kereplés. Ebbe mindenki tesz pénzt, amit majd szétosztanak a recsélő gyerekek között.
A zselici Boldogasszonyfa német fiataljai mise és litánia előtt kétszer végigjárták a falut kereplőikkel, a harmadik harangszót helyettesítő kereplés azonban a templom előtti nagykereplővel történt.
