2020. 01. 31., péntek, 15:37
A technika és a közlekedés fejlődésével már a XIX. század végén felbukkantak olyan ötletek, amelyek a Balaton alatt vezették volna el a közúti forgalmat.
A Tihany-Szántód között közlekedő rév vonalában képzelték el a víz alatti közutat, ugyanis itt egy hídra mindenképpen szükség lett volna, de nem lett volna szerencsés elcsúfítani a tó látképét. Ráadásul itt csupán 600 méter széles a magyar tenger, így itt lett volna a legegyszerűbb megépíteni az alagutat. Az elképzelést pedig tovább erősítették a fővárosban a Duna alá tervezett alagutak is, amelyeken ekkor már javában dolgoztak a mérnökök. A lelkesedést tovább fűtötte, hogy az angoloknak sikerült egy alagutat fúrni a Temze alatt, és azt átadni a tömegközlekedésnek. Végül azonban Budapest vezetése arra jutott, hogy a technika még nem alkalmas arra, hogy egy olyan széles víztömeg alatt – mint például a Duna – alagutat alakítsanak ki, így maradt a Váralagút mint megvalósított projekt. Ezzel pedig nemcsak a dunai, de a balatoni alagút kérdése is lekerült a napirendről.
Egészen a II. világháborút követő évekig senki nem beszélt víz alatti alagutakról, amikor a szocialista vezetés ismét elővette ezeket a grandiózus terveket. Ekkorra egyébként már legalább egy – a két városrész villamossági összeköttetését biztosító - közműalagút megépült sikeresen Budapesten. A metróhálózat megépítésekor pedig 1968-ban ténylegesen nekiálltak a Duna alatt alagutat fúrni. Ez az időszak pont egybeesett azokkal a hírekkel, melyek Nyugat-Európában láttak napvilágot a La Manche csatorna alatti alagút terveiről.
Természetesen a kommunista blokk sem akart lemaradni az ilyesfajta különleges vállalkozásokról, és minden ország megtervezte a maga saját egyedi alagútját. A párt központi bizottsága így újra tárgyalni kezdte a Balaton alatti alagút létrehozását, amely nemcsak a megnövekedett balatoni közúti forgalmat vezette volna el, és biztosított volna zavartalan összeköttetést az északi és déli part között, de a szennyvízelvezetés-tisztítás problémáját is megoldotta volna.
1977-ben a magyar hajózás balatoni igazgatóságának akkori vezetője, dr. Kopár István úgy nyilatkozott, szerinte az ő életében már nem lesz balatoni alagút, mivel túl drága beruházás lenne, és még egy új kompra vagy szárnyashajóra sincs pénze az országnak. Így a balatoni alagút ismét a feledés homályába veszett.
Mivel az M7-es autópálya megépült az országhatárig és az északi part közlekedését biztosító autóutak is folyamatosan bővülnek, és ezek tervezése során nem merült fel ismételten egy lehetséges alagút építése, így valószínű marad a szántódi rév az autósoknak. A Balagút álma pedig megmarad egy múltból jövő lázálomnak, ami csak április tréfának jó.
