2019. 06. 29., szombat, 09:15
A hagyomány szerint ezen a napon kezdődik a legnehezebb és a leginkább várt paraszti munka, az aratás. Azt mondták, hogy már megszakadt a gyökere, érésbe van a gabona. Dr. Király Lajos írása a somogyi néphagyományokról.
Bármilyen rossz idő is volt Péter-Pálkor, kimentek a határba, és kalaplevéve, a jó termésért, jó időért fohászkodva, mindenki vágott le egy keresztre valót. „Vágtak ëggy köröszt gabonát, és abbahatták, várták tovább, hogy érgyön. De akkor ëgy kepének mög köllött lönni, ez vót a pálkërëszt” – mondták a mesztegnyőiek. A bodvicaiak is úgy vélekedtek, hogy csak akkor várható jó termés, ha az aratást Péter-Pálkor kezdik el.
Régen több rozsot termeltek, erre utal az a kapolyi hagyomány, hogy a Péter-Pál a rozsaratás kezdete: a rozs előbb érett ugyanis.
A somogyi német községek is ezt a napot tekintették az aratás kezdetének, a boldogasszonyfaiak szerint „Der Petertag steht der Sichel da!”, azaz a Péter napja sarlóval áll ott [a naptárban]. A református községekben (pl. Lábod) szinte népszokás jellegű volt az eklézsia javára való aratás.
Aratási szokások:
A Péter–Pál-napkor (jún. 29-én) ünnepélyesen megkezdett aratás július hónap legnagyobb társas munkája. Somogy megye a nagy uradalmak hazája volt, a pusztákon aratóbandák dolgoztak. Az emberpróbáló nehéz munkavégzést alkalmanként játékokkal tették elviselhetőbbé. A Somogyjád környéki uradalmakban pl. a férfiak kukorikoltak hajnalban, hogy a néhány órás alvás után vidámabban kezdődjön az újabb napi fárasztó munka. Játszották a macskajátékot: „Egy karéjban leültek a kaszások, kötők, a férfiak. Összekötöttek egy zsebkendőt, ez volt az egér. Egymás lába alatt dobálták át. A macska, aki a karéj közepében állt, el akarta kapni az egeret. Ha megfogta, a többiek ütötték, mondván, hogy „agyonütik a macskát”. A „macska” menekült, a többiek nevetve kergették. A régi kepés aratók büszkén emlékeznek rá, hogy a fárasztó munka után, este énekszóval mentek szállásukra.
Az aratóbált az aratás befejezése után az egyik vasárnap rendezték meg. Galambospusztán pl. a legutolsó búzatábla learatásakor viccből megkötözték az intézőt. Búzakötéllel hátra- vagy oldalra kötötték a két kezét. Ez annak a jele volt, hogy „neki kellett állnia az aratási bált.” Ő volt a felelős az italért, rendszerint egy hordó bort hozatott az aratást végző cselédség számára. Ilyenkor hajnalig mulattak, táncoltak. A fiatalok nótáztak, karikáztak, az idősebbek a ház végében vagy az udvaron elhelyezett padokon ültek, beszélgettek.
Somogyjádon, a Gölle környéki uradalmakban és másutt is szokás volt az aratókoszorú készítése. Búzakalászból kötötték, búzavirággal, pipaccsal díszítették, és a naptári év számait is kiírták búzakalászból. A falusiak koszorúját egy pár a jegyzőségre, a pusztaiakét az intézői irodába vitte. Ez addig ott függött, amíg az aratás tartott. Az aratás első napján a kaszás a kalapjába tűzött egy búzakalászt, és a kaszáját is feldíszítette vele. A nők a hajukba tűzték.