Hogyan viseljük a kokárdát?

2019. 03. 14., csütörtök, 14:10

Örök vita – főleg a nemzeti ünnepek környékén -, hogy miképpen kell helyesen viselni a piros-fehér-zöld kokárdát. A március 15-ei ünnep előtt érdemes tisztázni a részleteket, illetve egy kis történelemről is szó lesz.

A nemzeti színű kitűzők, kokárdák viselése a francia forradalom idején, még 1789-ben tűnt fel Gilbert du Motier de la Fayette-nek köszönhetően tűntek fel, aki a francia nemzeti színekből készített kitűzőt magának, hogy ezzel is meg tudja különböztetni magát a királypártiaktól, ezután a forradalmárok is követték. A trikolór kokárdát a franciák főleg kalapra tűzve hordták, viselője ezzel mutatta, hogy szimpatizánsa, esetleg résztvevője a polgári forradalomnak. Ezen eseményeket követően, a 18-19. században terjedtek el Európa szerte a nemzeti színeket mutató kitűzők.

A magyar hagyományok szerint a pesti radikális ifjúság vezetője, Petőfi Sándor szerelmétől, Szendrey Júliától kapott nemzetiszínű kokárdát a forradalom napján, amit ő maga készített el. Viszont ezt a franciákkal ellenkezőleg nem kalapra, hanem a kabátokra tűzték, a szív felőli oldalon. A magyar kokárda a nemzeti függetlenedés eszmét valló polgárok szimbóluma lett, ezzel pedig látható módon közölték a viselői, hogy a magyar forradalmi eszméket követik.

Az 1848-49-es forradalom és szabadságharc óta a háromszínű szalag a megemlékezés része lett, de nem sokan tudják, hogy az általunk kitűzött kokárda nem szabályos. Az igaz, hogy a szalagot többféleképpen is össze lehet hajtogatni, de minden esetben fontos a színek sorrendje, amin nem szabadna változtatni. Az „igazi” kokárdán belülről kifelé kell olvasni a színeket, tehát a magyar kokárda esetében a zöldnek kellene kívül lennie, a legtöbben viszont ezt fordítva viselik. De érdemes azt is hozzátenni, hogy már a forradalom idején is rengetegen helytelenül hordták a kokárdájukat, többek között maga Petőfi Sándor is, őt pedig – mint mi is tudjuk – sokan követték. A hármas színkombináció piros része az erőt, a fehér a hűséget, míg a zöld a reményt jelképezi az emberek számára.

Ki így, ki pedig úgy viseli a kokárdát, mindenki saját maga eldöntheti, de ha már több mint 150 éve Petőfi is a „kívül piros belül zöld” alapú darabot tűzte kabátjára, akkor nem biztos, hogy ezen változtatnunk kéne.