2019. 02. 25., hétfő, 15:17
Idén 91. alkalommal rendezték meg az Oscar díjátadót, aminek megszokottak szerint a Los Angeles-i Dolby Színház adott otthont. A korábbi évekkel ellenkezőleg most nem volt házigazdája a díjátadó gálának, amire 30 éve nem volt példa.
Természetesen most sem volt hiány botrányokból, de legalább ebben az évben is sikerült megfelelően átadni az arany szobrokat, nem úgy, mint 2017-ben, illetve az esemény menetét sem zavarta meg semmi.
A gálát megelőző hetekben veszítette el a műsorvezetőjét, Kevin Hart-ot az Oscar, miután többen is felfedezték a Twitter profilján az évekkel ezelőtti homofób megjegyzéseit, amelyekért nem kívánt bocsánatot kérni, így inkább visszalépett a munkától. A gálát így nem a műsorvezető, hanem a Queen és Adam Lambert "We Will Rock You" előadása nyitotta meg, ami legalább olyan fergetegesre sikeredett, mint Lady Gaga és Bradley Cooper duettje a díjátadó közben.
Több rendezőt, vágót és forgatókönyvírót is magára haragított az Akadémia, mivel a több mint 3 órás műsoridőt azzal szerették volna csökkenteni, hogy a kisebb díjakat a reklámszünetekben adták volna át a nyerteseknek, viszont ez a tervük hamar meg is bukott.
Idén A kedvenc című film és a Roma vezette a jelöltek listáját, de mégsem ezek nyerték a legtöbb díjat idén, hanem a Bohém Rapszódia, ami 5 jelöléséből négyet is sikeresen díjra váltott. Nem meglepő módon a nagy népszerűségnek örvendő Marvel film, a Fekete Párduc is bezsebelt 3 díjat. Egy-két „megdöbbentő” pillanat azért volt, például, hogy Glenn Close-t ez alkalommal sem díjazták, illetve a legjobb film sem az lett, amire mindenki számított.
Legjobb film
Fekete párduc
Csuklyások
Bohém rapszódia
A kedvenc
Zöld könyv - Nyertes
Roma
Csillag születik
Alelnök
Mindenki nagy meglepetésére nem a Freddie Mercury életéről szóló, illetve nem Alfonso Cuarón félig önéletrajzi filmje nyerte el az est legnagyobb díját, hanem Peter Farrelly drámája, ami valós történeten alapszik és a 60-as évek Amerikájában játszódik.
Legjobb férfi színész
Christian Bale (Alelnök)
Bradley Cooper (Csillag születik)
Willem Dafoe (At Eternity's Gate)
Rami Malek (Bohém rapszódia) - Nyertes
Viggo Mortensen (Zöld könyv)
Senki nem tévedett nagyot, amikor azt mondták már előre, hogy Rami Malek lesz a befutó Freddie Mercury megformálásáért, aki tényleg a lehető legjobban odatette magát. Senkinek nem sikerült igazán megszorongatnia a verseny során, a díjátadószezon alatt pedig szinte minden díjat bezsebelt.
Legjobb női színész
Yalitza Aparicio (Roma)
Glenn Close (The Wife)
Olivia Colman (A kedvenc) - Nyertes
Lady Gaga (Csillag születik)
Melissa McCarthy (Can You Ever Forgive Me?)
A női kategória már egy kicsit szorosabb volt, hiszen Olivia Colman és Glenn Close fej-fej mellett haladt végig, rengeteg díjat zsebeltek be, de végül tegnap este még a brit színésznő is meglepődött, hogy a díjat végül ő kapta és nem Glenn, akit a karrierje során már hétszer jelöltek Oscar díjra, de egyik jelölését sem tudta még beváltani. Olivia köszönőbeszédét pedig kötelező mindenkinek megnézni, aki egy kicsit mosolyogni szeretne.
Legjobb férfi mellékszereplő
Mahershala Ali (Zöld könyv) - Nyertes
Adam Driver (Csuklyások)
Sam Elliott (Csillag születik)
Richard E. Grant (Can You Ever Forgive Me?)
Sam Rockwell (Alelnök)
A férfi mellékszereplői kategória már nem volt olyan nagy kérdés; Sam Rockwell és Mahershala Ali között dőlt el a végeredmény, akik már az elmúlt évek során gazdagodtak egy-egy díjjal, végül Ali-nak sikerült dupláznia.
Legjobb női mellékszereplő
Amy Adams (Alelnök)
Marina De Tavira (Roma)
Regina King (If Beale Street Could Talk) - Nyertes
Emma Stone (A kedvenc)
Rachel Weisz (A kedvenc)
Bár Amy Adams-nek hat Oscar jelölése van, de egyelőre még neki sem sikerült díjjal gazdagodnia, ahogy Glenn Close-nak sem. A díj végül Regina King-hez került, aki a szezon alatt többek között egy Golden Globe díjat is nyert, de esélyes volt még a győzelemre a magyar származású Rachel Weisz is A kedvencben alakított szerepéért.
Legjobb rendező
Spike Lee (Csuklyások)
Pawel Pawlikowski (Hidegháború)
Yorgos Lanthimos (A kedvenc)
Alfonso Cuarón (Roma) - Nyertes
Adam McKay (Az alelnök)
A legjobb rendező Alfonso Cuarón lett, ami senkinek nem okozott hatalmas meglepetést, aki ez mellett még három fontos elismerést szerzett a díjátadó során.
Legjobb animációs film
A hihetetlen család 2.
Kutyák szigete
Mirai
Ralph szétzúzza az internetet
Pókember: Irány a Pókverzum - Nyertes
Legjobb animációs rövidfilm
Animal Behaviour
Bao - Nyertes
Late Afternoon
One Small Step
Weekends
Legjobb adaptált forgatókönyv
Buster Scruggs balladája
Csuklyások - Nyertes
Can You Ever Forgive Me?
If Beale Street Could Talk
Csillag születik
Legjobb eredeti forgatókönyv
A kedvenc
A hitehagyott
Zöld könyv- Nyertes
Roma
Az alelnök
Legjobb operatőr
Hidegháború
A kedvenc
Mű szerző nélkül
Roma (Alfonso Cuarón) - Nyertes
Csillag születik
Legjobb dokumentumfilm
Free Solo - Nyertes
Hale County This Morning This Evening
Minding The Gap
Of Fathers And Sons
RBG
Legjobb rövid dokumentumfilm
Black Sheep
Endgame
Lifeboat
A Night At The Garden
Period. End Of Sentence. - Nyertes
Legjobb rövidfilm
Detainment
Fauva
Marguerite
Mother
Skin - Nyertes
Legjobb idegen nyelvű film
Kafarnaum
Hidegháború
Mű szerző nélkül
Roma - Nyertes
Bolti tolvajok
Legjobb vágás
Csuklyások
Bohém rapszódia - Nyertes
A kedvenc
Zöld könyv
Az alelnök
Legjobb hangvágás
Fekete párduc
Bohém rapszódia - Nyertes
Az első ember
Hang nélkül
Roma
Legjobb hangkeverés
Fekete párduc
Bohém rapszódia - Nyertes
Roma
Az első ember
Csillag születik
Legjobb látványterv
Fekete párduc - Nyertes
A kedvenc
Az első ember
Mary Poppins visszatér
Roma
Legjobb filmzene
Fekete párduc - Nyertes
Csuklyások
If Beale Street Could Talk
Kutyák szigete
Mary Poppins visszatér
Legjobb dal
Fekete párduc
RBG
Mary Poppins visszatér
Csillag születik - Nyertes
Buster Scruggs balladája
Legjobb smink és haj
Határeset
Két királynő
Alelnök – Nyertes
Legjobb kosztüm
Buster Scruggs balladája
Fekete Párduc - Nyertes
Mary Poppins visszatér
A kedvenc
Két királynő
Legjobb vizuális effektusok
Bosszúállók: Végtelen háború
Barátom, Róbert Gida
Az első ember - Nyertes
Ready Player One
Solo: Egy Star Wars-történet