2018. 11. 15., csütörtök, 21:20
Ruben Brandt, a gyűjtő című animációs filmnek a mai napon, november 15-én volt a hivatalos magyar premierje. Városunkban is megtekinthették az emberek a legújabb magyar filmalkotást a Szivárvány Kultúrpalotában.
Milorad Krstić első egészestés animációs filmje egy meglehetősen bizarr, groteszk, nyers és egyedülálló alkotás. Valószínűleg sosem láttam még olyan filmet, mint amilyen Ruben Brandt volt, aminek elsődleges oka a filmen belüli tradicionális 2D animációs és digitális 3D animációs stílusok kombinációja. Azonban ahelyett, hogy tökéletesen kiegészítenék egymást vagy tökéletesen egymásba folynának ezek a stílusok láthatóan elütnek egymástól és kontrasztban állnak egymással.
A másik oka pedig a karakterdizájnok, melyek mind, kivétel nélkül az avantgárd művészeti stílus egyik mozgalmának stílusában lettek megrajzolva: kubista és dadaista, perspektívát és térbeliséget meghazudtoló arcok és testek, melyek gyakran futurista gépóriásokon utaznak. Háromszemű, mindig profilban álló, kétszájú alakok, akiket klasszikus műalkotások üldöznek.
Itt lenne érdemes rátérni a történetre, azonban ez közel sem egy egyszerű dolog, mivel a film álmokkal és rémálmokkal operál, és ezek logikáját követi, amit megfejelnek a film noir történetvezetési sajátosságaival, ami összeesküvésekre, csavarokra és titkokra épülnek. A cselekmény hat karakter körül forog: egy betörő, egy színész, egy hacker, egy kétdimenziós tolvaj, egy magánnyomozó és egy pszichológus, aki a gyűjtő, Ruben Brandt.
Rubent rémálmok gyötrik, melyben híres, klasszikus festmények alakjai próbálják megölni, miközben próbálja kigyógyítani különböző rigolyáikból a fent említett karaktereket, akik hálájuk jeléül úgy próbálják meg a dokit kikúrálni a rémálmaiból, hogy ellopják neki az álmaiban megjelenő festményeket.
13 festményről van szó, köztünk világhírűek, amikkel valószínűleg már mind találkozhattunk, mint például Botticellitől a Vénusz születése vagy Hoppertől az Éjjeli baglyok, de olyan képek is Brand gyűjteményébe kerülnek, amikről én, mint laikus, „hétvégi” műkedvelő még sosem hallott, mint például Paul Gauguin Gyümölcsöt tartó nője vagy Frédéric Bazille-től Renoir portréja. Ebből is látszik, hogy a film rendezője, Milorad Krstić nem csak az utalások és a felismerhetőség kedvéért biggyesztett képeket a film narratívájába, hanem őszinte, a klasszikus művészet iránt érzett szeretetéből. Ami pedig még érdekesebbé teszi ezeknek a festményeknek a felbukkanását a filmben, hogy mindegyik át van rajzolva, új formába vannak öntve a már említett avantgárd-pop art stílusban, ezzel is fokozva azt a groteszk, idegen, mégis ismerős, álomszerű atmoszférát, ami körbelengi az egész filmet.
Aki azokat a történeteket szereti, melyeknek van bevezetése, tárgyalása és befejezése, annak nagy valószínséggel nem fog tetszeni a Ruben Brandt, a gyűjtő, mivel a film vége egyenesen beletorkollik a történet nyitójelenetébe, ezzel végtelenítve ezt a furcsa lázálmot. Erre a végtelenségre több dolog is utal, mint például Ruben Möbius-szalagszerű irodája vagy a számtalan csigaház motívum.
Ruben Brandt, a gyűjtő egy egyedi filmélmény, amivel nagyon ritkán találkozhatunk a mozikban. Remélhetőleg ez egy új fejezetet jelent majd a magyar animációs filmek történetében. Nem lesz mindenkinek a kedvenc filmje Milorad Krstić alkotása, azonban mindenkinek ajánlom, mert Jankovics Marcell Az ember tragédiája feldolgozása óta nem találkozhattunk ilyen vizuálisan stimuláló és érdekes filmmel.