2018. 09. 29., szombat, 12:05
Profi fény-, hang-, ritmus-, és színészi játék az, amit kapunk. Az időseket végig szántam és utáltam, a fiatalokért pedig megszakadt a szívem. Kritika, szubjektív beszámoló a Csiky új bemutatójáról.
Számomra hivatalosan is megkezdődött az ősz: rajtam a kedvenc szürke szövetkabátom, cukorrépa illat van, és tartok a Csikybe. Rohanok, mert 5 perccel múlt 7 óra, és bosszankodom, mert a harisnyámat még a kocsiban kiszakítottam. Mindeközben a társulat utolsó reklámfilmje jár a fejemben: „Szerintem a színház azért jó, mert…”. Szerintem azért, mert gondolatokat ébreszt.
Az Énekes Madár egy mitikus elemekkel tarkított székely népi játék. Adott két vénlány, akiknek minden vágya férjhez menni udvarlóikhoz, akik hosszú évek óta halogatják a nászt. Nem csoda tehát, hogy fellobban az irigység a két házsártos vénlányban és öregfiúban a fiatal Magdó és Móka szerelme miatt. Háromszor próbálják szétszakítani a szerelmeseket, azonban csoda folytán mindig megmenekül a pár.
Igazi tündérmese ez a darab, a lehető legáltalánosabb tanulsággal: a jó mindig felülemelkedik, az igaz szerelem pedig mindent legyőz. És ahogy a tündérmesékben ez lenni szokott, örök ellentétekkel állunk szemben: a jó és a rossz, a szép és a csúnya, az igaz és a hazug kettősége végig jelen van. A gonosz csupán irigy, nem lát túl saját egóján, hiszen gyűlölni mindig könnyebb, mint elfogadni saját sorsunkat, a hibát pedig magunkban keresni.
Egy percig se gondolja azonban a kedves néző, hogy unatkozni fog. Profi fény-, hang-, ritmus-, és színészi játék az, amit kapunk. Az időseket végig szántam és utáltam, a fiatalokért pedig megszakadt a szívem. A „székelység” hiteles, nincs túljátszva, a humor pont olyan, és annyi amilyennek és amennyinek lennie kell. A hegedűs játéka és a székely kar pedig azt érte el, hogy egy pillanatra se merjem levenni a szemem a színpadról, „néptáncos lányként” pedig bármikor táncra tudtam volna pördülni. Legyen szó a kezdő jelenet ritmusjátékáról, vagy az „én vagyok az aki nem jó” dallamáról.
Tamási Áron 1933-ban írta a darabot, a világ pedig ma is pontosan ugyanúgy működik, a maga frusztrációival és a csodáival együtt, még ha a való világ árnyaltabb is ennél. A szereplők bármelyikével könnyen azonosulni lehet még most, 2018-ban is. Mindenki volt már szerelmes, volt már áldozat, és az ember bizony nagyon könnyen változhat önmaga legrosszabb változatává, ha megkeseredett, a vágyott élet pedig éppen előtte játszódik. A kérdés csupán az, hogy felismerjük-e magunkban Esztert és Reginát, és képesek vagyunk-e szembe nézni saját magunkkal.
Tegnap igazi színház-élményt kaptam, és ezt onnan tudom, hogy az Énekes madár elérte azt, hogy Mikecz Estillát az előadás után tornacipőben meglátva hasonló érzések kavarogtak bennem, mint mikor gyermekkori barátnőm színész anyukája bevitt a Csiky öltözőjébe, én meg elcsíptem, hogyan veszi le tündérszárnyát a színésznő.
