2018. 06. 30., szombat, 07:38
A Volt Fesztivál 2018-on egyetlen nap fogytak el a napijegyek. A csütörtöki nap belépői keltek el egyedül maradéktalanul. Ennek az oka a brit metál legenda koncertje volt, az Iron Maidené.
Két évvel ezelőtt már egyszer felléptek a Volton, és most újra meglátogattak minket, viszont arra, ami csütörtök este történt semmi sem tudott felkészíteni.
Szinte az egész fesztivál területe megtelt acélbetétes rockerekkel, punkokkal és metálheadekkel, és az átlag életkor is emelkedett legalább 20 évvel aznap este. Szinte érezni lehetett a feszültséget a számtalan rockker között, de ugyan nem a kirobbanni készülő zúzás, hanem a közel 40 perces késés miatt. Itt fogom kibújtatni a szöget a zsákból, mivel ez az Iron Madein koncert volt az egyik legrosszabb koncert, amin valaha volt szerencsétlenségem részt venni. Ennek számtalan oka volt, aminek sorában az első az a több mint fel órás várakozás, ami azért történt, mert a bandatagok a vb-t nézték. De amint elindult a koncert, és megláttam a felfújható 2. Világháborús repülőgépet, a pilóta sapkában eklendező Bruce Dikinsont, a hangosítás teljes hiányát, tudtam, hogy egy hosszú és fájdalmas két óra vár majd rám.
A hangosítás a fesztivál többi koncertjén hibátlan volt, még a szakadó esőben is, igy valószínűleg nem a Volt technikájával vagy embereivel volt probléma, hanem a hozott szakemberekkel. Az énekből szinte semmit nem lehetett hallani, sem érteni. Sem a metál basszust, sem a lábdobokat, csupán a showelemeket, mint a légvédelmi szirénát és puskadörgéseket lehetett tisztán kivenni. Azonban nemcsak az együttest nem lehetett hallani, hanem a közönséget sem. Több mint százezer ember állt a színpaddal szemben, minden négyzetméteren két-három rocker állt, de mintha mindenki néma lett volna. Egy iskolás évzáró hangulatát idézte a nagy metálmessiások eljövetele, ahol mindenki arra vár, hogy végre elmehessen haza. De nemcsak a dalok alatt nem mozogtak a fejek, nem ugráltak a tömegek, de még csak a telefonok sem világítottak, még Bruce szövegei alatt is néma volt a közönség, egyedül a magyar zászló lengetése váltot ki valamilyen reakciót a tömegekből.
Azonban volt egy pillanat, amikor nem hittem a szememnek. A Trooper mind a banda, mind a metál zsáner egyik legjobb és leglegendásabb száma, a gitártéma pedig minden metálhead szívét megdobogtatja és a pogóba rángatja. Én is nagyon vártam, hogy a zenetörténet eme ikonikus dalát hallhassam élőben. Éppen ezért sokkolt az a látvány ami a fogadott: Bruce egy gólyalábas, jelmezes zombi-katonával kardoz a színpad közepén. A cirkusz és a körítés szó szerint a középpontba került a zene helyett. Egy karnevál volt az egész fellépés. Színes díszletek, jelmezek, fények, miközben a zene másodhegedűs, ami egy popkoncertnél normális, de egy metállegendának nevezett banda esetében ez egyszerűen megengedhetetlen.
Nehéz szitkozódások nélkül szavakba önteni azt a csalódást és haragot, amit éreztem. Ami viszont ténylegesen leírta a szememben ezeket a „legendákat”, az a mértéktelen arrogancia, amivel eladták ezt a cirkuszt a csendben nézelődő tömegeknek.
