2018. 06. 14., csütörtök, 19:15
A filmklub utolsó vetítése volt a Sztálin halála – eredeti címén Death of Stalin –, ami egy meglehetősen groteszk, őszinte és fekete humorral átáztatott szatíra a Szovjetunió végének kezdetéről, és egy ország terrorjáról.
Viszonylag nehéz feladatnak tűnhet viccet csinálni az emberi kegyetlenségből, terrorból, a rettegésből és az elnyomásból, pláne, ha azokat valós eseményekből, emberekből merítjük. Azonban Sztálin uralma alatt Oroszország mindennapjai pont ebből álltak ki: hosszú listák tele nevekkel, akiket jobb esetben kivégeztek, rosszabbikban kínoztak, majd munkatáborokba száműztek. Nemcsak a nép, de „bizalmasai” is nagyon vékony pengeélen táncoltak vezérük kegyelme és kegyetlensége között. Mindennek ellenére a Sztálin halála szinte játszi könnyedséggel találja meg a groteszk humort az embertelenség fertőjében.
1953-at írunk, egy átlagos este Oroszországban, a parasztok halálra fagynak, a rendőrség százasával gyűjti be a nem kívánatos, kommunizmus ellenes „hazaárulókat”, egy hangverseny résztvevői pedig igyekeznek rekreálni egész koncertjüket Sztálin elvtárs követelésére. Semmi különös, azt leszámítva, hogy egy ördögi kacaja közben Sztálin szívrohamot kap, akire csak reggel találnak rá pártvezetőtársai, akik először a halálának tagadásával, majd pedig a hatalom átvételéért tapossák, verik át és használják ki egymást, mindezt a nép, a párt és saját bőrük megmentésének nevében.
Főszereplőink mind valós személyek, melyek mindegyike jobb esetben megvetendő, legrosszabb esetben pedig egyenesen gyűlöletre méltó. Csalók, hazugok, gyilkosok, erőszaktevők, politikusok. Mindegyikőjük a saját hálójukat és ármányaikat szövik kompetensebb és abszolút inkompetens elv- és párttársaik társaságában, akik vagy maguk is elhitték a kommunizmus és Sztálin terrorjának hazugságait, vagy a pillanatnyi elmezavart kiragadva megpróbálják megragadni a gyeplőt, és egy új korszakba vágtatni a szocializmus imbolygó lovas kocsijával.
A film humora nagyon száraz és fekete, mivel a komikus szituációk az esetek nagy részében az emberi tehetetlenségből, félelemből és szenvedésből származnak, miközben egy ország leghatalmasabb emberei Tom és Jerry-t megszégyenítő módon szúrnak ki egymással, míg valaki végleg a földbe nem tapossa az előző rezsim utolsó zavaró elemét. De ez mind nem működhetne, ha a színészi játék nem lenne tökéletes, bár ez nem meglepetés olyan főszereplőktől, mint Steve Buscemi, Simon Russell Beale vagy Jeffrey Tambor, a mellékszereplőkről nem is beszélve.
A Sztálin halála egy igen érdekes görbe tükröt mutat egy véres, agresszív és embertelen időszakról, aminek utóhatásait a mai napig nyögi Kelet-Európa. A politikai bürokrácia ármánykodásának és felebaráti hátba döféseinek „humoros” képei pedig sokszor eszünkbe juttathatja napjaink politikai szereplőit és bábmestereit.