2018. 05. 31., csütörtök, 17:47
Greta Gerwig színésznő rendezői debütálása, a Lady Bird az idei Oscar-szezon egyik legjobban várt mozija volt. Hat Oscar jelöléssel indult neki a Gálának, köztük a Legjobb film és Legjobb női fő- és mellékszereplő kategóriájában is jelölték. Sajnálatos módon egyiket sem sikerült megnyernie Gerwig első filmjének, viszont számomra a tavalyi év legjobb alkotása volt a Lady Bird.
A Lady Bird egy igazán egyszerű és őszinte film. Egy olyan történet, amelyben mindannyian találni tudunk valamit, ami megérint minket. A filmet nehéz egy kategóriába sorolni, egyszerre dráma, vígjáték és életrajzi mű is. A történet Christine „Lady Bird” McPherson-ről szól, ahogy a gimi utolsó évében megpróbálja megtalálni azt, hogy ki is ő valójában, hogy mit akar kezdeni magával, és hogyan navigálja a közte és édesanyja között háborgó érzelmi-tengert.
Így ezt leírva semmiben sem tűnik különlegesnek a film, sokszor láttuk már ezt a formulát, ami egy szinten igaz is. Viszont ilyen őszinteséggel még senki sem csinált filmet egy átlagos lány, átlagos és átélhető problémáiról egy átlagos és unalmas kisvárosban, Sacramento-ban. Ami pedig egyértelműen magával ragadja a nézőt, és nem ereszti el az utolsó pillanatig sem, az a Lady Bird-öt alakító Saoirse Ronan – a 24 éves színésznőt eddig már 3 Oscarra is jelölték, nem véletlenül – és a lány édesanyját játszó Laurie Metcalf alakítása. Valódi érzelmekbe és csontig vágó veszekedésekbe nyerhetünk betekintést, amikben mi is részesültünk, mikor megpróbáltunk kiszakadni a családunk és szülővárosunk aranykalitkájából.
Elég mindösszesen Sacramento városát saját településünkre kicserélni, és a film mondatai, anekdotái és végső tanulsága elég mélyen fog ütni azoknak, akik világ életükben csak el akartak menni a számukra unalmas, és üres környezetből. Akármennyire is unjuk vagy utáljuk sajátunkat, akárhova megyünk, a szülővárosunkat is magunkkal visszük. De ugyanez vonatkozik a családunkra, vagy - Lady Bird szempontjából - a vallásunkra is.
Igazából oldalakon keresztül tudnék ömlengeni a film minden aspektusáról, legyen szó a színészi játékról, vagy a képi világáról, ami talán a legerősebb része Gerwig rendezői munkájának. Csak annyit tudok mondani, hogy mindenki nézze meg ezt a filmet, legalább egyszer, mert biztos vagyok benne, hogy igazi kult-klasszikust teremtett az Akadémia azzal, hogy díj nélkül hagyta a tinédzserkori önmegvalósítás eposzát, a Lady Bird-öt.