2018. 02. 08., csütörtök, 11:25
Gróf Apponyi Albertre emlékezünk, aki 1846. május 29-én született Bécsben, hívő keresztény, vallását gyakorló családban. Értékőrző, konzervatív légkörben nevelkedett, és ugyanilyen szellemiségben hunyt el 87 éves korában Genfben, 1933. február 7-én.
Nemcsak az emléktábla, hanem itt, Kaposváron utca és köz is őrzi az emlékét, sőt Kaposvárhoz köti az is, hogy szeretett városunk díszpolgára lett. Ő volt Gróf Széchenyi István és Kossuth Lajos után (és Gróf Bethlen István előtt) a megyei jogú városunk harmadik díszpolgára. A kitüntető címet 1921-ben kapta meg.

Az utókor lerója most is kegyeletét Gróf Apponyi Albert előtt. A nevét őrző kaposvári utca, köz, városházi emléktábla és az Apponyi utca emléktáblája része Kaposvár helytörténetének. Ezért ma a megyeszékhely helytörténészei is emlékeznek. Úgyszintén emlékeznek a tudománytörténet művelői is, mert – bár Apponyit politikusnak, sőt államférfinek ismeri a szélesebb közvélemény, - ő tudós is volt, jogtudós, fényes tehetséggel megáldva. Jogi tanulmányait a bécsi és a pesti egyetemeken végezte. Így a tudománytörténetnek is kimagasló alakja! Több alkalommal betöltötte a vallás- és közoktatásügyi miniszteri tisztséget.
Mint tudós tiszteletbeli államtudományi doktor lett a kolozsvári egyetemen, a budapesti egyetemen pedig tiszteletbeli orvostudományi doktorrá avatták. Hatalmas jogi tudásával, felkészültségével meggyőzően támasztotta alá azt, hogy Magyarország államformája miért lett király nélküli királyság. Bár legitimista politikus volt, az adott történelmi helyzetben Magyarország kormányzójának államfőségét elismerte.
Személyének tudománytörténeti jelentőségét húzza alá az is, hogy tiszteleti majd igazgató tagja volt a Magyar Tudományos Akadémiának. Mint a keresztény közélet aktív résztvevője 1921 és 1933 között ő volt az elnöke a Szent István Akadémiának, - mai nevén a Szent István Tudományos Akadémiának. Emléktáblája városunk egyik tudománytörténeti emlékhelye is. Halálának évfordulóján kegyelettel emlékezünk rá. Gróf Apponyi Albertet tartsa meg Kaposvár sokáig, méltó módon az emlékezetében!
A szerző ny. egyetemi tanár, professor emeritus