2017. 12. 17., vasárnap, 13:22
Minden idők második legerősebb nyitásával kezdett Az utolsó jedik. Az első helyen, bármilyen meglepő is, a két évvel ezelőtt vetített Az ébredő erő című epizód áll. S hogy mit is jelent ez? Csupán annyit, hogy az utolsó, 2005-ös Star Wars film, A Sith-ek bosszúja óta kerek tíz év telt el. Érthető, hogy nagy(obb) volt rá az érdeklődés.
Előre le kell szögezzem, hogy erről a filmről spoilermentesen bármit is írni, úgy, hogy szóljon is érdemben valamiről, nagyon nehéz. Ugyanis a rengeteg pozitívuma mellett a legtöbb negatívum pont azoknál a szálaknál, illetve jeleneteknél figyelhető meg, amikkel bizony fontos momentumait lőném le a filmnek.
Kezdjük is hát a pozitívumokkal:
- A látvány
A film talán legerősebb eleme. A rengeteg grandiózus csatajelenet gyönyörűen lett kidolgozva, a CGI-ba magam részéről talán egyetlen jelenetnél köthetnék bele, de az megintcsak spoiler lenne. Az Andy Serkis által életre keltett Snoke pedig majd kilépett a vászonról, pedig ő az utolsó szemöldökszáláig virtuálisan megalkotott karakter. Szerencsére a számítógépes jelenetek mellett a trükk és maszkmesterek is kivehették a részüket a munkából, ugyanis számos makett épült és lény kelt életre, köztük örvendhetünk egy rég nem látott visszatérő karakternek, aki az első három rész után ismét bábként elevenedett meg az V-VI. epizódban látható formában.
- A zene
A hetedik résszel ellentétben, talán tanulva az ott elkövetett hibából, visszatértek a klasszikus örökzöld slágerekhez, így minden rajongó az első pillanattól kezdve otthon érezheti magát és ez szerencsére végigkíséri az egész cselekményt. Persze felcsendülnek újonnan íródott zenei elemek is, de azok is érezhetően a régiből merítenek.
- Mark Hamill maga
A színészek közül egyértelműen a Luke Skywalkert alakító színész uralta a filmet. Vele egyetlen problémám akadt, méghozzá az, hogy relatíve keveset szerepelt. Rendkívül erőteljes volt a jelenléte a filmben, ráadásul a színészi teljesítménye is lehengerlő. Kicsit úgy éreztem, mintha az elmúlt évtizedekben erre a visszatérésre készült volna titkon. Könnyed humor, s ugyanakkor vele párhuzamosan nagyon erős érzelmi töltet jellemezte a játékát.
- A fordulatok
A film igencsak bővelkedik fordulatokban, s bizony némely amúgy értelmetlen vagy elcsépelt jelenetsort ez ment meg. A legnagyobb, s talán legváratlanabb fordulatot Luke kapcsán figyelhetjük meg , pedig ha a néző kicsit is figyel a részletekre, az egész szemfényvesztés lelepleződik. A rendező az ominózus végkifejletnél ugyanis zseniálisan átver mindenkit, pedig minden részlet ott hever a szemünk előtt, amiből rájöhetnénk a turpisságra, csak észre kéne vegyük.
Most pedig vegyük sorra azokat, amivel kevésbé voltam elégedett
A történet az elejétől kezdve több szálon fut, ami megfelelő tálalás esetén még érdekesebbé és izgalmasabbá tesz egy filmet, de annak az alapfeltétele, hogy a szálak azon túl, hogy összefutnak, érdemben hozzá kell tegyenek a filmhez. A bökkenő pedig itt van. Az utolsó jedikben egyik-másik cselekmény láncolat mind a történet szempontjából, mind tartalmilag semmitmondó és totálisan felesleges. És ez sajnos inkább tény, mint szubjektív vélemény.
A humor és cukiság faktor.
Az ewokok óta tudjuk, hogy nincs Star Wars saga cuki lények közül. Jelen esetben ők a porgok. Ezek az apró kis madarak szerencsére pont kellő mennyiségben vannak jelen a filmben, és szerethetőek is. A probléma nem is velük van. Több olyan történés is van az alkotásban, ami klasszikus Disney elem. És ez egy családi filmnél illetve "rajzfilmnél" kell is, úgymond kötelező elem. De az, hogy valódi mélységet adó, hősies jelenetet totálisan kivégezzünk egy értelmetlen szerelmi szállal, nem Star Warshoz méltó. És ha már nem méltó, el is érkeztünk a humorhoz.
Hogy a Zsivány Egyes kritikámból idézzek: "A VII. résszel ellentétben pont elég volt a poén faktor, se túl kevés, se túl sok. Szerencsére a filmet elkerülte a tipikus amerikai humor is."
Legnagyobb sajnálatomra a VIII. részbe még több humor került, és többségében nem a jobbik fajtából. A helyzetkomikumok zömében a helyükön voltak, de a verbális poénkodások már a film elején is sokkoltak. És ha már a moziban ülők hangos nevetésben törtek ki több drámai jelenetnél is, ott lehet, hogy nincs minden rendben.
- Kidolgozatlan karakterek
Az ébredő erő után két kérdés foglalkoztatta leginkább a rajongókat. Kik Rey szülei? És ki/mi is valójában Snoke? Ki kell ábrándítsam az olvasót, de a válaszok közel sem azok lesznek, már ha lesznek egyáltalán, amire az ember számít. Phasmáról meg egyenesen kiderül, hogy ő jelen generáció Boba Fettje női kiadásban. Jött, látott, távozott, s közben nem csinált semmi érdemlegeset. De legalább a páncélja kellően fényes volt.
- Végül pedig maga a szinkron (bár ez nem a film hibája)
Talán a Star Wars volt azon kevés filmek egyike, amit majdhogynem jobban szerettem szinkronosan, mint eredeti hanggal. De csak volt. Pedig nagyon vártam, milyen lesz amikor Luke végre megszólal, vagy újra hallhatom C3PO-t. Akármennyire szeretem Stohl Andrást, meglehetősen harmatgyenge játék jellemezte, s sokat elvett Mark Hamill rendkívüli alakításából. A filmet mindkét változatban látva bátran kijelenthetem, hogy feliratosan sokkal élvezhetőbb - és a poénok is jobban elviselhetőek.
A film a keményebb kritikai észreveteleim ellenére kellően lekötötte a figyelmem, a két és fél órás játékidő hamar elrepült. Egy dolog azonban biztos. Ha Az ébredő erő az Egy új remény megfelelője, Az utolsó Jedik nem az új Birodalom visszavág. De nem is szabad elvárni tőle. Ez már az új nemzedék új Star Wars trilógiájának középső eleme, így igazán se eleje, se vége. Éppen ezért várjuk izgatottan a IX.részt.
