2016. 09. 07., szerda, 12:20
Négy éve szerződött a kaposvári színházhoz, és már számos nagyszínpadi darabban láthatta a közönség. Az idei évad elején megkapta a Komor-gyűrűt is, amellyel a társulat tagjai egymás munkáját, tehetségét ismerik el. Hüse Csabával beszélgettünk.
Az egri színházból érkeztél Kaposvárra. Miért döntöttél a váltás mellett?
Annak idején Mészáros Sárával együtt jöttünk ide, mivel úgy éreztük, hogy azzal az arculattal, amelyet az egri színház az igazgatóváltás után képvisel, nem tudunk azonosulni. Nem tudjuk adni hozzá azt a hitet, szerelmet, amit kellene.
Miért a Csikyhez szerződtetek?
Csizmadia Tibor vezetése alatt egy nagyon jó éra részesei lehettünk Egerben, ám az igazgatóváltással szétrobbant ez a társulat. Rátóti Zoltán viszont épp ekkor szeretett volna frissíteni Kaposváron, ezért felhívta Csizmadiát, hogy kit ajánl neki. Öt embert javasolt, köztük minket, ráadásul Zoltán korábban dolgozott Sárával. Mi igent mondtunk, amelynek egy nagyon gyümölcsöző munkakapcsolat lett a vége.
A kaposvári színházban legendásan erős a közösség. Hogy fogadtak a kollégák?
Életem talán legnehezebb társulata ez, és nem volt könnyű beilleszkedni. Amikor idekerültünk nagy elvárásokkal szembesültünk, nyilván a színház dicső múltja miatt. Most már kezdem elhinni, hogy befogadtak. Én olyan ember vagyok, akinek szüksége van a visszajelzésre a színpadon és a magánéletben egyaránt, úgy érzem, a Komor-gyűrűvel ezt megkaptam.
Az itt játszott számos nagyszínpadi szereped közül melyeket tudnád kiemelni?
Kelemen Józseffel mindig szívesen dolgozom együtt, ezek a próbák mindig jó hangulatban telnek. Az elmúlt évadban nagyon szerettem a Figaró házasságát. A rendező, Zakariás Zalán hihetetlen jó energiákat hozott, amelyek ránk is átragadtak. Ennek köszönhetően teljesen más színház jött létre, mint amit Magyarországon megszoktunk. Mi nagyon élveztük, és láthatóan a közönség nagy része is. Biztosan voltak olyanok, akik elmenekültek, de szerintem az a jó színház, amely kicsit megosztja a közönséget. Mindenesetre, ha egy színész élvezi amit csinál, az rengeteg pluszt ad az előadáshoz. Nagyon szerettem A király beszédét, bár ennek próbafolyamata rendkívül nehéz volt. Ezzel együtt színészként nagy mélységeket élhettem meg benne.
Milyen darabokban láthat ebben az évadban a közönség?
A Shakespeare királynőjét már bemutattuk Budapesten, és hamarosan Kaposváron is láthatja a közönség, ebben Essex grófot, a királyné kegyencét alakítom. A második bemutatóm a Kőműves Kelemen lesz, Bozsik Yvette rendezésében. Ezt követi az Egérfogó, amelyben ismét együtt dolgozhatom Kelemen Józseffel. Évad végén pedig a Rükvercet játsszuk, Lendvai Zoltán vezényletével.
Szeretnéd, ha a gyermekeid a színészi pályára lépnének?
Amíg gyerekek semmiképpen sem! Ugyanis látom a gyermekszínészek sorsát, aminek nagyon ritkán lesz pozitív a végkicsengése. Ez egy felnőtt szakma, akik ezáltal gyerekek maradhatnak. Fantasztikus, amit a színpadon a gyermekszínészek nyújtani képesek, ám túl hamar felnőtté válnak. A lányom, Janka most 16 éves, és elkezdett kacsingatni a színház felé. Ez egy nagyszerű hivatás, és én imádok játszani, viszont nagyon nehéz annak is, akiben megvan a kellő tehetség és erő. Ezek nélkül nem szabad nekivágni. Ezt megmondtam Jankának, és ugyanezt gondolom Marciról is. Természetesen később, ha úgy látom, hogy ez nekik való, és szeretnék csinálni, támogatom őket benne.
Ez az évad Rátóti Zoltán lemondásával indult. Hogy érintett ez?
Abszolút megértem a döntését. A városban nagy vihart kavart, és sok teória kering róla. Sajnos azt tapasztalom, hogy nagyon sok a rosszindulat a kaposvári színház körül. Nagyon sok megkeseredett ember fogalmaz meg a színházzal kapcsolatban véleményt. Nagyon sajnálom, hogy ez így van, ez az első város, ahol ezt ilyen erősen tapasztalom. Nyilván ez nagyrészt a gyökerek miatt van így, hiszen a Csiky Gergely Színház évtizedekig tartó aranykorában olyan előadásokat mutatott be, amelyeknek méltán köszönheti hírnevét. Ezzel a kaposvári egy kivételes színház, amelynek örülni kell, ám nem szabad keseregni a változásokon. Felháborítónak tartom, ahogy a média egy része a színházhoz viszonyul, hiszen rosszindulatúan és mellékesen kezeli a saját színházát.