Meghalt Gene Wilder

2016. 08. 29., hétfő, 21:46

Játszott a Dutyi diliben és a Vaklármában is, a Willy Wonka és a csokigyár szerepe mémet csinált belőle. 83 éves volt.

Az AP szerint 83 éves korában meghalt Gene Wilder amerikai színész, rendező, forgatókönyvíró és író. 1968-ban már szerepelt A producerek című filmben, aminek fogatókönyvéért Mel Brooks-szal együtt Oscar-díjra is jelölték- írja a 444.hu.

Az igazi ismertséget azonban az 1971-es Willy Wonka és a csokigyár című film hoza el neki, amiben Willy Wonkát játszotta. Ebből a filmből való az a kép is, ami később mémként elterjedt a neten.

Később is szerepelt híres filmekben, például a magyarul Dutyi dilinek fordított Stir Crazy-ben, ahol Richard Pryorral játszották a főszerepeket.

Wilder több filmjének maga írta a forgatókönyvét is. Idős korára az írás felé fordult, visszaemlékezései is megjelentek.

Unokaöccse szerint a halálát Alzheimer-kór okozta.