A legszerencsétlenebb péntek 13 története

2016. 05. 13., péntek, 11:41

1307. október 13-a péntekre esett. Mi több, ez a nap volt a gyökere annak a ma is élő néphitnek, babonának, ami az emberek szemében péntek 13-át szerencsétlen napként tünteti fel. Ennek a meggyőződésnek rendkívül erős alapja van a legtöbb hasonló hiedelemmel szemben, s ez egy hétszáz évvel ezelőtti eseményen alapszik.

A fentebb jelzett napon rendhagyó és hihetetlen esemény történt. A kétszáz éve létező, hatalmas tekintéllyel bíró, s gazdag Templomos Lovagrend több mint ezer tagját – köztük a nagymestert is – elfogták, s vasra verték Franciaország szerte. A rendkívül szervezett akció ötletgazdája Szép Fülöp, a hatalomvágyó, de becstelen, s pénzéhes francia uralkodó volt. Mivel a pápát markában tartotta, a befolyása alatt nyögő egyház azt tette, amit csak akart. Így hát nem kellett félnie Isten földi szolgáinak megvetésétől sem, sikerrel végrehajthatta ördögi tervét.

Különböző bűnökkel vádolta meg, s koncepciós perbe fogta a harcos rendet, hogy megkaparinthassa vagyonukat, s semmissé tegye saját tartozásait is, ugyanis a feljegyzések szerint rengeteg pénzzel tartozott nekik. Sátánimádóknak, árulóknak, s titkos szabályok szerint élőknek nevezte őket, s ezen a borongós pénteki napon, októberben letartóztatta őket, hogy aztán több éves tortúra után bábja, a pápa segítségével feloszlathassa a rendet, a nagymestert pedig máglyára küldhesse.

Vannak olyan vélemények is, amelyek szerint pár évvel a per előtt még a Templomos Rend vezetője kívánt lenni, ám a lovagok nem fogadták be maguk közé, s ezért állt bosszút kegyetlen ütéssel. Amikor Molay nagymestert a máglyához vitték, a legenda szerint megátkozta a királyt, s a pápát, hogy még ugyanabban az évben követni fogják őt, s valóban történelmi tény az, hogy a templomosok két ellenfele is elhalálozott még az 1314-es év során.

Az egyszerű nép érezte Fülöp igazságtalanságát, s ugyan nyíltan nem mert szembeszegülni királyával, de tudatában, emlékezetében megőrizte péntek 13 szerencsétlen voltát, s még évszázadokig tisztelték a szent harcosokat, akiknek oly sokat köszönhetett Európa, s aztán oly rútul elbánt velük.

Ezeket olvasta már?