2015. 10. 19., hétfő, 11:35
2015. október 21-én érkezik meg a jövőbe, vagyis most már a jelenbe a Vissza a jövőbe kultuszfilm főhőse. Az esemény azért is érdekes, mert a film 30 évvel ezelőtt készült és a rendező elég pontosan eltalálta a jövőt. Gigacikket állítottunk össze.
A Back to the future trilógiát talán senkinek nem kell bemutatni. Az első rész 1985-ben került a mozikba, a folytatásra 1989-ig várni kellett.
Nem sokon múlt, hogy ne Fox játssza a főszerepet
Kevesen tudják, de Marty McFly karakterét nem is Michael J. Fox játszotta volna. Vagyis rá gondoltak, csak ő éppen nem ért rá, ezért Eric Stoltzé lett Marty szerepe - aki egyébként C. Thomas Howell, Johnny Depp, John Cusack és Charlie Sheen elől happolta el a lehetőséget. Már leforgatták a jelenetek javát, amikor a rendező, Robert Zemeckis rájött, hogy bár Stoltz kiváló drámaszínész, a filmbe egy kicsit pörgősebb, viccesebb csávó kell. Így hát finoman megváltak tőle. A stábból többen sejthették, mi lesz Stoltz sorsa: az operatőrrel az utolsó héten már nem csináltattak közeli felvételt Stoltz-ról egy párbeszédnél, a díszlettervezőnek pedig szóltak, hogy ne bontsa le az ’55-ös díszletet, mert még szükség lesz rá.
A Biffet játszó Thomas F. Wilson mondjuk örült a váltásnak, mert abban a jelenetben, ahol Marty megüti Biffet, Stoltz ténylegesen megütötte Wilsont. Nem egyszer, nem kétszer, hanem annyiszor, ahányszor felvették a jelenetet.
Eredetileg Jennifer szerepét is először Melora Hardin játszotta, de Stoltz lecserélése után neki is mennie kellett, ugyanis az alkotók szerint 165 centis magasságával a 162.56 cm-es Michael J. Fox fölé magasodott volna. Helyére Claudia Wells érkezett a forgatásra.
Spaceman From Pluto
Akár ez is lehetett volna a fim címe, mert Sid Sheinberg, a Universal akkori igazgatója eztt javasolta - még szerencse, hogy maradtak a Vissza a jövőbe-nél.
A film végül hatalmas siker lett, de a rendező a 210,6 millió dolláros bevétel ellenére is vonakodott attól, hogy legyen folytatása. De miután a stúdió közölte vele, hogy mindenképp lesz második rész, vele vagy nélküle, Zemeckis és csapata 1989-re befejezte a Vissza a jövőbe 2-t is.
Amit még biztosan nem tudott a filmről
- az időgép eredetileg egy hűtőszekrény lett volna, nem autó, a rendező azonban félt, hogy a film megnézése után a gyerekek majd bemásznak a fridzsiderekbe, időutazás céljából
- a Columbia Pictures eredetileg visszautasította a filmet, mondván, aranyos ötlet, de nem elég szexuális és azt javasolták az íróknak, próbálkozzanak inkább a Disney-nél
- Einstein, Doc Brown kutyája eredetileg egy csimpánz lett volna
- Claudia Wells csak az első részben alakította Marty barátnőjét, mert utána az anyukája megbetegedett, és ezért a színésznő nem tudta elvállalni a II. és III. részekben Jennifer karakterét. Az előbb említett két részben Marty barátnőjét Elisabeth Shue alakította.
- a Martyt alakító színész, Michael J Fox három évvel idősebb, mint Crispin Glover, aki Marty apját játszotta
- annak ellenére, hogy sci-fi filmsorozatról beszélünk, a trilógia összesen csak 32 effektet tartalmaz
- a Marty apját játszó Crispin Glover a forgatás során egy időre elvesztette a hangját, így voltak jelenetek, mikor csak tátogott, a beszédet pedig később vették fel
- Robert Zemeckis azt mondta, a második részben feltűnő légdeszka létezik. Sok szülő hitt neki, és kereste azt a boltokban, de mint később kiderült, a rendező csak viccelt.
- a futurisztikus kellékeket megépíteni két évbe telt
- mikor a III. részben Martyt fel akarja kötni Veszett Kutya és bandája, Michael J. Fox tényleg fuldokolni kezdett a kötél miatt, de a stáb tagjai nem vették észre, azt hitték, csak színészkedik
- a Red Hot Chili Peppers tagja, Flea is feltűnik a trilógiában
- a trilógiához hét DeLoreant használtak el
Christopher Lloyd vevő lenne a Vissza a jövőbe 4-re
Robert Zemeckis rendező a nyár folyamán már világosan kijelentette, hogy egy remake-nek semmi esélye, legalábbis amíg ő él és lélegzik, viszont arról nem nyilatkozott, hogy mi a véleménye a folytatásról. Természetesen hivatalos információ efelől azóta sem érkezett, de a Dr. Brown-t alakító Christopher Lloyd elárulta, hogy ő bizony benne lenne a Vissza a jövőbe 4 elkészítésében.
- Imádnék újra a Doki bőrébe bújni, ez kétségtelen. Viszont nehéz egy olyan ötlettel előállni, ami olyan izgalmas tud lenni, mint az eredeti három film. Szóval igazi kihívás lenne az írók számára egy olyan Vissza a jövőbe történet megalkotása, ami tartalmazza az előző három hangulatát, intenzitását és izgalmait. Persze nem lehetetlen, sosem lehet tudni.
Nemrég a Toyota kiadott egy videót, amelyben Christopher Lloyd és Michael J. Fox visszaemlékeznek azokra a jóslatokra, amiket a Vissza a jövőbe 2. tett a 2015-ös évre nézve. Az autó gyártó cég október 21-én fogja közzétenni a teljes videót, azon a napon, amikor a film szerint a Doki és Marty megérkeztek a jövőbe.
Amikor Christopher Lloyd-ot arról kérdezték, hogy szerinte Michael J. Fox-ot is érdekelné-e a folytatás a színész így válaszolt:
- Szerintem a Parkinson-kórtól függetlenül is elvállalná a szerepet és nagyszerű lenne benne. Nem tudok elképzelni egy folytatást nélküle. Illetve mindenképpen azt szeretném, ha Bob Zemeckis rendezné, Bob Gale írná és minden egyéb főbb alkotóelem visszatérne. A DeLorean annyira tökéletes választás volt a filmhez, gyorsnak és futurisztikusnak hatott.
Lapostévé van, okosszemüveg van, légdeszka... fogjuk rá
Robert Zemeckis elég pontosan eltalálta a 2015-ös jövőt, bár azért van pár dolog, amire még várni kell.
Légdeszka, repülő autók
A gördeszka és a légpárnás hajó kereszteződéséből született légdeszka volt a repülő autók gyerekváltozata a Vissza a jövőbe 2015-jében. A film szerinti gyártó, a Mattel később ténylegesen is gyártott egy játékváltozatot, ami persze nem repült. A jövőkutatók egészen tavalyig még hibás előrejelzésnek tekintették a légdeszkát, míg Greg Henderson el nem indította Kickstarter kampányát. Végül több mint 510 000 dollárt sikerült összeszedni az elektromágneses Hendo gyártására, amely 15 percig tart három centivel a föld fölött maximum két embert, összesen 140 kilóig.
Csak speciális, vasat nem tartalmazó felületek (például alumínium) felett működik, így viszont aligha használható a filmhez hasonló napi tevékenységekhez.
A repülő autókat is a trükkfelvételeknek köszönhetjük. Már a 60-as években készült olyan dokumentumfilm, amely 1985-re jelezte a repülő autók bevezetését, így nem csoda, hogy a készítők tippje szerint 26 évvel később már biztosan megjelennek. Csak részben tévedtek. Az amerikai Terrafugia és a szlovák AeroMobil egy ideje előállt a prototípusokkal, bár egyikük sem olyan könnyen navigálható, mint a filmbeli repülő autók. (http://pcworld.hu/tudomany/szlovak-auto-a-levegoben.html)
Videotelefon és lapostévé
Ezek a Vissza a jövőbe legsikeresebb előrejelzései. A Skype, a FaceTime, a Snapchat és a hasonló programok segítségével a videokonferencia ma már bevett szokás mind az üzleti, mint pedig a magánéletben. Sőt, az üzleti konferenciák tényleg nagy képernyőn folynak. Igaz, hétköznapi beszélgetéseinket inkább telefonon és tableten végezzük, tehát jóval kisebb kijelzők segítségével.
A film egy furcsa Facebook-előrejelzést is tartalmaz: a videotelefon-beszélgetések során a kijelző alján személyes információk (például a hobbija vagy kedvenc ételei) olvashatók a hívóról. Ma minden közösségi médiában szerzett ismerősünkről tudunk hasonló adatokat. A 80-as években a lapostévé-technológia még gyerekcipőben járt, Marty mégis szinte minden falon vagy hirdetőtáblán találkozhat velük 2015-ben. Zemeckis azt is előre látta, hogy a 4:3-as képernyőarányt felváltja a 16:9, és hogy a több kijelzős élmény megszokottá válik.
Okosszemüveg és okosöltözködés
A készítők szintén jól jósoltak a hordható kütyükkel kapcsolatban. Marty tinédzser gyerekei futurisztikus telefonszemüveggel ülnek az ebédlőasztal körül, amely könnyen összehasonlítható a Google Glass-szel, ám a dizájn még a 80-as évek formajegyeit viseli. Szerencsére nemcsak a Google, de az Epson, a Samsung, a Sony és a Toshiba okosszemüvegei is jóval csiszoltabb formatervvel rendelkeznek.
Akárcsak a most elérhető okosruházati termékek. A 2015-ös divat ugyanis a film egyik melléfogása. Sokkal földhözragadtabban öltözködünk, a dupla nyakkendő és az aranyesőkabát sosem lett divatos. Azonban az önszárító ruha, az okosórák, sőt még az önbefűző cipő is valósággá válik. A szakértők egyetértenek abban, hogy 2014 volt a viselhető kütyük éve, az idei CES-t pedig egyszerűen elárasztották a felextrázott ruhadarabok. A Belty okosöv – amely az aktuális testhelyzetnek megfelelően szorít vagy lazít – például emlékeztet a film testhez igazodó ruháira. Az ikonikus önbefűző cipő is létezik már. Egy kanadai Kickstarter kampány segítségével meg lehet vásárolni a Powerlace-t, az első olyan edzőcipőt, amely önbefűző funkcióval rendelkezik.
A Nike 2011-ben egy jótékonysági kampány keretében alkotta meg a Vissza a jövőbe edzőcipőjének pontos mását – önbefűzés nélkül. A cég viszont ez évre ígéri a ténylegesen önbefűző AirMAG bevezetését.
Automatizmus és biometria
A film korrekten jelezte továbbá a robottechnológia használatának növekedését, bár továbbment a valóságnál. A benzinkutak nagy része például ma már tényleg automatizált, de még nem létezik a Hill Valley-i Texaco kúthoz hasonló robotkar. A hírek szerint ugyanakkor a Tesla dolgozik egy hasonló projekten. Szintén nincs robot kutyasétáltató, de vannak drónok, amelyek magán- és kereskedelmi használata olyannyira elfogadottá vált, hogy a 2014 karácsonyán egyes országokban a legkeresettebb ajándékoknak a drónok számítottak.
Ami a biometrikus eszközöket illeti, a film szintén többet jelzett némileg a megvalósultnál. Az ujjlenyomat-használat és a retinaszkennelés napjainkban ugyan elfogadott az azonosításhoz, házi használatban mégsem terjedt el (még). Bár a McFly ház inkább szkennerrel, mint ajtógombbal jár együtt, a biometria jelenleg inkább a hordozható eszközök sajátja. A laptopok jelszavas feloldása helyett régóta használatos az ujjlenyomat-felismerés. 2013 óta az Apple, 2014 óta pedig az új Samsung mobilokon is elérhető, sőt, tavaly elindult az Apple Pay, amely lehetővé teszi az ujjlenyomat segítségével történő fizetést. Így már nem tűnik futurisztikusnak a jelenet, mikor Biff a saját hüvelykujjával egyenlíti ki a taxiszámlát. Ez ma bármelyik taxiban lehetséges, amely elfogad mobilos fizetést. A különbség mindössze annyi, hogy szükségesek hozzá az eszközök, nem csak pusztán a hüvelykujj.
De valami hiányzik
Ugye önnek sem tűnt fel? Az internet. Mivel a World Wide Webet a film készítésekor épp hogy kitalálták, az okostelefonok, a tabletek és az Internet of Things sem létezhetett, így Marty 2015-je papír alapú maradt. Akkoriban a faxok tűntek a képtovábbítás legnagyobb csodájának. Bob Gale elmondta, hogy 1989-ben úgy tűnt, ez olyan technológiai áttörés, amelynek elterjedése nem lehet kétséges; ám a fax ma már csak egy rövid széljegyzet a technikatörténelemben. Teljesen kihagyták ellenben a mobilokat és az okostelefonokat.
2010-ben újraforgatták az eredeti trailert
Tényleg megcsinálták a Cápa 19 előzetesét
Az a poén megvan, amikor a második részben Marty megérkezik a jövőbe és éppen a Cápa 19. részét vetítik az egyik moziban? Ez akkoriban természetesen sokkal nagyobbat ütött, mert az első, Steven Spielberg-féle Cápa hatalmas sikere után sorban három folytatás is kijött, és mindegyik értékelhetetlen volt.
Az Universal stúdió viszont most beleállt a poénba, és nemrég kiadott egy kamuelőzetest a Cápa 19-hez, amiben az eddigi 18 Cápa-film történetét foglalják össze – ezek szerint volt űrcápás, kibercápás és kommunista cápás epizód is. Besírtunk rajta:
Így néznek ki a szereplők manapság
A Pepsi is rápörgött az évfordulóra
A Pepsi limitált kiszerelésben értékesíti a filmben látható palackot, ami október 21-től 20 dollárért rendelhető meg online. Emellett az 6500 palack némelyikét a New York-i Comic-Conon is kisorsolják azon résztvevők között, akik Marty McFly-nak öltöznek.
Reklámfilmet is forgattak hozzá:
A Szivárványban is vetítik majd
A Vissza a jövőbe trilógiát október 15-től már újra vetítik a magyar mozik is, illetve az évforduló alkalmából egy új DVD és BluRay kiadás is elérhetővé válik a boltok polcain.
A Szivárvány Kultúrpalotában egy kicsit később, novemberben lesz látható az első epizód. November 14-én 17.00 órától és november 17-én 19.00 órától.
Az Universal Pictures számos különleges extrával telepakolt házimozis kiadásokkal ünnepli a produkciót, melyhez még külön reklámfilmet is forgattak az Emmett Brown, vagyis „Doki” karakterét 25 év után ismét megformáló Christopher Lloyddal. A rövid, de zseniális videó egyébként az Egyesült Államokban október 21-én megjelenő kiadásokon is rajta lesz.
Források:
starity.hu
mediashock.blog.hu
offline.hu
hvg.hu
pcworld.hu
cinestar.hu
origo.hu