2015. 09. 24., csütörtök, 09:51
Nagy Bandó András író és humorista. Vagy humorista és író? A sorrendet nehéz eldönteni. A 40 fölöttiek inkább humoráról, a fiatal szülők pedig gyerekkönyveiről ismerik. Széki Éva riportja.
Íróként, vagy humoristaként ismerik többen manapság Nagy Bandó Andrást?
Most már inkább íróként és költőként ismernek. Nehéz azonban a kettőt elválasztani. Sokan mondják, hogy ha olvassák a könyveim, néha a hangomat is hallják. Azt gondolom, hogy nincsenek lezárt szakaszok az ember életében, átfolyások vannak, de az kétségtelen, hogy humoristaként lettem ismert, az alapozta meg a népszerűségem.
Honnan jött az írás szeretete?
1966-óta, mikor megvettem az első írógépem, érzek kényszert arra, hogy írjak. Akkor kezdtem el Rejtő Jenő stílusában humoreszkeket írni, amelyekből sajnos egy sem maradt meg. Mindig is volt véleményem a világról, ez ösztönzött akkor is, és most is az írásra. Másrészt pedig az minden ember a hátán hord egy batyut, amelyből ki kell pakolni. Nálam ezt a pakolást az írás jelenti. Amikor írok, hátra nyúlok, és kiszedem a batyuból, amit hoztam. Hiszek abban, hogy az ember addig nem hal meg, amíg ki nem pakolja a batyuját. Akinek nagyon kevés van a batyujában, az hamarabb elmegy, mert neki már nincs dolga. Nem kell azonban alá becsülni senkit, nemcsak művészek vannak így, hanem mindenki, aki a maga dolgát végzi. S el kell fogadunk azt is, hogy a feladatunk végeztével távoznunk kell.
Mivel van még tele az Ön batyuja. Mi az, amit még meg szeretne még mutatni, megírni?
A gyerekeknek még mindenképpen szeretnék olyan könyveket írni, amelyekben verselek, vagy mesélek. Most éppen a halakról írok verseket, a madarakról, a macskákról és a kutyákról, dinoszauruszokról már megszülettek a könyvek, de még a verselő gombákat is szeretném megírni. Ezen kívül most írok egy kisregényt, ami a múlt század 50-es éveiben játszódik, a legkegyetlenebb Rákosi korszak idején, és egy kulák család történetét dolgozza fel. Ez most nagyon leköt, és sok mindennek utána kell járnom. Remélem, a következő könyvhétre elkészülök vele.
A felnőtt könyvek közül mi a kedvence, melyik alkotása áll a szívéhez legközelebb?
Elsőre az András könyvét mondom, azt a két kötetes művet, melyben nagyon bátran beszélek a hit világáról. Ez már 14 éve a könyvesboltokban van, majd megírtam a Sosemvolt Toscana és a Vár rád Toscana című kétkötetes regényt, amelynek most jön ki a 14. kiadása, és 33 ezer példánynál jár. Ha az olvasókat nézem, akkor kétségtelenül ez a legnépszerűbb könyvem, s most megírtam a Míg meg nem haltak című könyvet, amely idősek ápolásáról szól, húsz történet, harminc sors. Arra számítok, hogy ez megelőzi népszerűségben még a két Toscanát is. Hozzám viszont a Kisherceg visszatért című kötet áll a legközelebb, mert már régi vágyam volt, hogy ha már az író úgy fejezte be a könyvét, hogy ha visszajött, írjátok meg, akkor én megírom. S ez annyi mindent kibeszéltetett velem arról, hogy én a gyermeki létben igyekszem élni felnőttként is, úgy, ahogy ezt Saint-Exupéry megálmodta. Ezért számomra ez egy nagyon fontos könyv.
Az írás mellett jut még ideje, energiája a humorra, vagy azt már végképp eltemette?
Még mindig fellépek, többfelé hívnak az országban, de nem ez a fő ág, viszont felüdülés csinálni, igazi örömünnep számomra, amikor színpadon állhatok. A tervem az, hogy egy olyan előadást készítek, ami a Bandós humort hozza, s nagy tervem az is, hogy Szókratész védőbeszédét megcsinálom, és egy önálló estben legkedvesebb vereseimet is összerakom. Azt remélem, Pécsett, a Harmadik Színházban lesz hozzá állandó játszóhelyem, és aztán már csak egy ugrás a Főváros.
Egy időben ön a politikával is kacérkodott, Orfű első emberként, polgár-mesterként dolgozott. Érdekli-e még ma a politika?
A polgármesterség orfűi létem első évére esett, az közmunka volt, de tisztségtől függetlenül ma is érdekel, mindig is érdekelt a közélet. Most is mondom a magamét, élek a morgás jogával azt vallom, hogy a közéletben mindenkinek részt kell vennie, a saját lelkünk megnyugtatására is beszélnünk kell, és ezzel erőt kell adnunk azoknak, akik nem tudják megfogalmazni a gondolataikat, de részt akarnak venni a közös ügyek megbeszélésében, civil aktivistaként, csöppet sem közömbös polgárként.