2015. 06. 18., csütörtök, 17:08
Tartalmas szórakozást nyújtó darabokat vonultat fel az idei Városmajori Színházi Szemle, amely hét darabot mutat be vidéki és határon túli színházak repertoárjából csütörtöktől július 4-ig. A kaposvári teátrum előadása is szerepel a programban.
Miklós Melánia, a szemle sajtófőnöke és egyik válogatója a program összeállításának szempontjairól elmondta: a tartalmas, minőségi szórakoztatást nyújtó darabokat keresték, de kiemelt szempont volt az is, hogy a világról fontos dolgokat mondó produkciókat mutassanak be.
Szombathelyről a Vitéz Mihály, Kaposvárról a Magyar Elektra, Győrből a Figaro házassága, Békéscsabáról a Bernarda Alba háza, Miskolcról a Tóték, Debrecenből az Istent falra festeni, Csíkszeredából pedig az Édes Anna című produkciókkal találkozhatnak a színházkedvelők.
A szemle egyben verseny is, a zsűri és a közönség is kiválasztja majd a sorozat legjobb előadását, a díjat szeptemberben adják át, a kőszínházi szezon indulásakor.