Kaposvári díjazottak a POSZT-on

2015. 06. 14., vasárnap, 07:46

Véget ért a tizenötödik, jubileumi POSZT. Kiosztották a díjakat is. A Csiky Gergely Színház idén sem jött el díj nélkül, ám az idei díjeső minden várakozásukat felülmúlta.

Amikor elkészül egy előadás az alkotók pontosan tudják, hogy hová érkeztek meg. Ez nagyon fontos lépés egy-egy pályán, ezzel tovább lehet lépni, új lendületet és erőt képes adni. S ha ráadásul ezt mások is észreveszik, sőt, egy megmérettetésben még díjazzák is, az fontos és örömteli visszajelzés egy ennyire múlandó, újra és újra újrakezdő szakmán, mint amilyen a színháziaké.

A legfontosabb díjak közül kaptak többet is. Mert minden rendező tudja, hogy még a "legzseniálisabb és korszakalkotóbb" koncepció, a legátgondoltabb felépítmény is fabatkát se ér, ha az nem értő és érző színészek kezébe kerül. Nélkülük nem lehet eljutni sehová. A Szigorúan ellenőrzött vonatok esetében sem volt ez másképp. És lám, meg is lett az eredménye, hiszen három színészünket is jutalmazta a szakma: Kelemen József a legjobb férfi mellékszereplő, Csonka Ibolya pedig a legjobb női mellékszereplő díját kapta a szakmai zsűritől, míg Fehér Lászlót alakításáért az MMA Színházművészeti Tagozata által alapított alkotói díjával jutalmazták.

A negyedik nagyon fontos díjat nagy örömünkre egy látszólag szintén "mellékszereplő" kapta: Rozs Tamás a legjobb zene és hangzásvilág kategóriájának legjobbja lett, nem ok nélkül, hiszen jelenlétével olyan atmoszférát teremtett az előadásnak, mely hol önálló életre kelt, hol pedig szelíden simult az előadás szövetébe.

További díjazottak: szinhaz.hu