2015. 06. 11., csütörtök, 13:36
Kelecsényi László Négy királya, T. Ágoston László Plüssgarnitúrája és Bekes József A hála című színdarabját választotta a Napút Kiadó főszerkesztője és irodalmi bizottság a három legjobb darab közé, amelyet a pécsi Poszton mutattak be, ezúttal kötet alakban. Így a Csiky Gergely Színház Szigorúan ellenőrzött vonatok-ja mellett somogyi alkotó is felhívta magára a figyelmet az országos találkozón. Vele beszélgettünk.
- Éppen tíz éve, 2005-ben mutatta be a Budapesti Kamaraszínház a Durbele című szatirikus játékát.
- Egy állásából kirúgott férfi hazugságvíziója ez a darabom, aki naponta azzal megy haza, mennyi dicséretet is kapott a munkahelyén, közben pedig egy parkban dekkol, ott várja ki a munkaidő végét. Minden hazugsággá válik körülötte, s észre sem veszi a legfontosabbat, a remény szigetét, a családját veszíti el. A darabot a rendszerváltás környékén írtam, jó húsz éve. Akkoriban földindulás volt nemcsak a közéletben, de egymás után mentek tönkre a nagyüzemek, s emberek tízezreinek kellett megismerkednie az állástalanság rémével. Érdekes, hogy innen, a toponári postáról adtam föl a darabot egy borítékban, s egyszer csak telefonáltak, hogy vár Budapesten a színház direktora. Életem nagy pillanata volt, amikor közölte velem, hogy egy évadon át játszani fogják, Kránitz Lajos lesz a főszereplő és hamarosan megkezdődnek a próbák. A mostani darabot már email-ben küldtem el, de Szondi György, a kiadó vezetője, aki mellesleg kiváló műfordító is, személyesen hívott föl a jó hírrel.
- Apropó, ha már rendszerváltás, ebben a Somogyország című lappal Önök is részt vettek.
- Igen, csakhogy az életnek ezt a szeletét, hogy a kisemberek alatt miként recseg-ropog a talaj, nem láttuk. Állandóan az előző rendszer tengernyi sok bűnét firtattuk és mutattuk be. Hetente bíróságra jártunk, merészek voltunk, úgy éreztük, végre van levegő. Elkezdődnek a változások. Aztán hamarosan, egy év sem kellett, mi is belekóstolhattunk a munkanélküliségbe. Mi, akik leginkább odatettük magunkat, munkahelyeinket hagytuk ott, hogy „lemossuk a gyalázatot”, hogy részt vegyünk egy új világ felépítésében, s új alapokra helyezzük a médianyilvánosságot – az utcán kötöttünk ki. Senkit sem érdekelt, senki sem segített, én egy országos napilap tudósítója lettem, ez volt a menekvésem. A párt lapja pedig kapitalista kézbe kerülve tovább dübörgött. A romantikának nagy ára volt. Én még rá is tettem egy lapáttal, riportkönyvet írtam a somogyi rendőrbűnökről, megjelent a Zsarugate című kötetem. Jellemző a sikerére, hogy volt olyan nagyatádi rendőr, aki oldalkocsis motorkerékpárt telepakolt a könyvvel, s mire Atádra ért, eladta a köteteket. Előbb ugyan még tiszteletbeli zsarunak akartak választani, de hamarosan elkezdődött a meghurcoltatásom története.
- Ekkoriban kezdett el színdarabokat és novellákat írni.
- Igen, a csalódás tisztítja az elmét, amikor látod, ki marad meg barátként melletted, és a nehéz helyzetben ki segít, s kik a minden rendszeren átnyúló szerencselovagok, kétes üzletemberek - ez felnyitja az ember szemét. Az én egyetlen támaszom, előolvasóm és értékítészem a feleségem volt, neki sokat köszönhetek, hogy kibírtam a megpróbáltatásokat.
- Ma, amikor egyre fogynak az olvasók, a színházak pedig a jól bevált módszerekkel és ismert szerzőkkel dolgoznak, meg lehet élni íróként, drámaíróként?
- Nem, de én talán nem is vagyok író ebben az értelemben. Igaz, mára alig maradt valaki, a nagy generáció tagjai meghaltak, elhallgattak. Azt hiszem, az a fogalom, hogy író - nagyon kevesek jelzője. Különös alkatú ember az író, s olyan saját nyelvvel és gondolatrendszerrel kell rendelkeznie, amely kiemeli más tollforgatók közül. Istenáldotta tehetség, ha egy sort elolvasol tőle, már jellemeznie kell egy saját stílusnak. Mindenesetre ismerek írókat, akik nagyon kínlódnak anyagilag. Van, aki ezt megunva Angliában melózik, mint árufeltöltő. Mindenkinek van valami más, amiből megél. És ez lerontja a teljesítményt. Nem lehet valaki költő és bábkészítő, drámaíró és lapszerkesztő, novellista és jogtudós. Kifuthat persze mindenki keze alól egy jó darab, de, hogy visszatérjek az én szakmámra, Hemingway szerint az újságírás is tönkreteszi az emberben rejlő írót…
- A hála a kaposvári orvos múltnak egy titokzatos szelete, valóságos alapja van, megtörtént eset. Honnan ásta elő a sztorit?
- A kaposvári kórház története nagyon izgalmas. Kezdve Kaposi Mór sztorijától, akinek szülei szerintem pont itt, Toponáron a régi zsidótemetőben nyugszanak. Először a Csorba-Noszlopy sztoriból akartam darabot írni. Csorba József a kórház nagy tudású alapítója volt, aki úgymond rávallott Noszlopy Gáspárra, ő ismerte föl, adta kézre az elfogott gerillavezért – ahogy ezt Andrássy Antal is megírta. Arról akartam írni, hogy két földit, két jelentős embert mi vezet odáig, hogy egymásnak essenek. Aztán beleütköztem egy sokkal jobb történetbe. Töltényi Jánost Kossuth egészségügyi titkáraként a forradalom bukása után tíz év fegyházra ítélik. Amnesztiával szabadul és amolyan kényszerállomásként Kaposvárra helyezik. Jottányit sem enged elveiből. Kiváló orvosként megment 1866-ban kétszáz somogyi-zalai bakát, feltalálja a kolera gyógyítását. A hír szétfut Ausztriában is, és Ferenc József sem tudja megtagadni a kitüntetetését. Ám van egy különös feltétel, hogy megtörjék. Hálás beszédet kell mondania a császárt fényezve, aki a legnagyobb ellensége. Úgy éreztem, hogy ez kiváló terep arra, hogy megértsük, ezen keresztül bemutassuk a hatalom működését. Biztató kritikákat, jó olvasói visszajelzéseket kaptam, bízom benne hogy a kaposvári Csiky Gergely Színház vezetői, most hogy ráadásul kiválasztották és kötetként is megmérettetett, bemutatják majd.
- Mi lesz a többi darab sorsa, mi foglalkoztatja mostanában?
- Könyvgyűjtő vagyok, ez sok olvasással jár, Somogy dedikációs térképét jegyzetelgetem. Ha igaz, a téli könyvvásárra kiadják öt darabomat. Írok egy kisregényt is, amelyben három kamaszfiú úgy dönt, megölik a tanárukat. Utána a fejembe vettem, József Attiláról írok majd egy szürreális álomdarabot. Sokat olvastam a legkedvesebb költőm utolsó napjairól, de amikor Mezei Pista fonyódi újságíró barátom elmesélte, hogy a költő egy lombja hullatott fára kis cetliket akasztgatott nem sokkal a végzetes decemberi nap előtt, ez nagyon felfokozta vágyakozásomat. Mit írhatott azokra a cetlikre, hol is tartott a végzettel zajló sakkpartiban. Van egy mondás: jegyezz meg mindent és utána felejts el mindent. Amikor az ember íráshoz kezd, túl kell lennie a felejtésen is, hogy megtalálja saját mondanivalóját…
