2015. 03. 15., vasárnap, 00:49
Hatodik alkalommal adott otthont minap a szolnoki Damjanich János Múzeum a Knezić-utódok családi találkozójának, amelyen ezúttal részt vett az aradi vértanú kaposvári leszármazottja, Mihalecz András is.
- Ősszel, az október hatodikai nemzeti gyásznap előtt készítettünk interjút Önnel, a helyi nyilvánosság tulajdonképpen akkor tudhatta meg, hogy az egyik aradi vértanúnak Kaposváron is él leszármazottja...
- A beszélgetésünk megjelenése után sokan meg is állítottak emiatt, azóta viszont nemcsak helyben hozták szóba a rokonságot, hanem sikerült megismerkednem több rokonommal is, akik az ország különböző pontjain élnek. Tulajdonképpen ők találtak rám az interjúnak köszönhetően, amikor az interneten böngésztek.
- Úgy tudjuk, az újonnan felfedezett rokoni kapcsolatoknak köszönhetően jutott el a minapi szolnoki találkozóra is.
- Így van, Knezić Károly leszármazottai idén hatodik alkalommal találkoztak Szolnokon, hogy ápolják felmenőjük emlékét és persze a rokoni kapcsolatokat. Nagyjából százötven ismert Knézich-utódról tudunk, akik közül mintegy ötvenen jöttek össze idén. Én először jutottam el erre a rendezvényre, s meg kell mondanom, megható volt a találkozó. Jó érzés volt találkozni a sok kedves emberrel, akiket egy közös ős köt össze, aki ráadásul az ország egyik kiemelkedő hőse.
- A helyszín sem véletlen: 1849. március 5-én zajlott a szolnoki csata, amelynek küzdelmeiben Knezić Károly is részt vett. Nyilván számos anekdota és történet is előkerül egy ilyen találkozón...
- Persze, mindenki hoz magával iratokat, képeket, s valamilyen emléket. És az is érdekes, hogy az eltelt öt emberöltő alatt a családfa egyes ágain kik születtek, kik éltek, s mivel foglalkoznak a maiak. A beszélgetések és előadások alkalmával több olyan történetet is hallottam, amely eddig ismeretlen volt számomra. Ezek többnyire a történelemkönyvekből is kimaradnak.
- Említene ilyet?
- Kevesen tudják, hogy Buda ostrománál Knezić Károly átadta a parancsnokságot egy katonatársának, mert a várban a császár oldalán testvére, Knezić János harcolt. Érthető módon nem akarta harcba vinni a csapatot, el akarta kerülni a "testvérháborút". Talán ismerős ez a szituáció Jókai Kőszívű ember fiai című regényéből. Az sem kizárt, hogy az írónak éppen ez az esemény adott ihletett a Baradlaiak történetéhez.
- A forradalom kitörésének évfordulóján talán indokolt megkérdezni: ezeket a családi emlékezet által őrzött történeteket ki fogja lejegyezni, ha a történészek nem írják meg könyveikben?
- Egy nemzetnek azokat a történeteket érdemes megőriznie emlékezetében, amelyek követendő például szolgálhatnak, s amelyek szellemi-lelki-erkölcsi támaszt nyújthatnak az utódoknak. Biztos vagyok benne, hogy az az ötven ember, aki részt vett a mostani találkozón, a maga módján és lehetőségei szerint tesz azért, hogy ezek a fontos, iránymutató példák megmaradjanak vagy éppen bekerüljenek a köztudatba. De itt megemlíthetem Hajagos József történész-tanár munkáját is, aki A nemzet árvái címmel írt színdarabot Knezić Károly árván maradt lányainak sorsáról. Ezt a művet én is most ismertem meg Szolnokon.
