2014. 10. 31., péntek, 06:03
Itt van halottak napja, illetve mindenszentek ünnepe. Ilyenkor a temetők megtelnek virágokkal, és kigyúlnak a fények. A sírokon, és itt-ott az ablakokban is kis mécsesek világítanak, elhunyt szeretteink emlékére.
Október 31-dikét követő éjszaka a keltáknál is ünnep volt. Ez volt Samhain, amikor megnyílnak az élők és a halottak világa közötti átjárók, a halottak szabadon járhatnak a mi világunkban. Egyúttal az újév kezdete is, mivel az évet két részre osztották: egy sötétre és egy világosra, utóbbi Beltaine-el, azaz május 1-jével kezdődött.
Október 31-én éjjel tüzeket gyújtottak, és kísértethistóriákat meséltek, vagy éppen jósoltak, de már a kora középkorban megjelent a töklámpás is. Emellett ekkorra tehető a kemény mezőgazdasági munkák vége is.
A halottkultusz szolgáltatta az emberi történelem első emlékeinek túlnyomó részét, gondoljunk csak többek között a piramisokra. Többek között ez volt az, ami megkülönböztetett minket az állatoktól. Mint megannyi „pogány” ünnep, ez az éjszaka is helyet kapott a keresztény kultúrkörben.
– Halottak napján azokra a szeretteinkre, őseinkre emlékezünk, akik fizikailag már nincsenek közöttünk. Attól azonban, hogy fizikailag nem élnek, még léteznek, csak más dimenzióban – fogalmazott lapunknak Rumszauer Miklós, a Szent Margit – Szent József plébániáról. - Arról azonban, hogy milyen is az odaát, nincs fogalmunk. Akkor, amikor felkeressük a halottaink sírját, urnáját, virágot viszünk és gyertyát gyújtunk, egy természetfeletti kapcsolat jön létre. A gyertya Jézus Krisztus halálát és feltámadását szimbolizálja, ezért mondjuk, amikor valaki meghalt, hogy örök világosság fényeskedjen néked. Ahogy a gyertya ég, viaszteste átalakul fénnyé, meleggé, ezáltal utat mutat. Ilyen az emberi élet is, az évek alatt elhasználódunk, elégünk. Abban az esetben azonban, ha megtaláljuk küldetésünket, átadjuk magunkat szeretteinknek, a munkánknak, a szolgálatnak, szeretetet sugározunk magunkból, és fénnyé válunk.
