2014. 10. 30., csütörtök, 12:00
Jövő májusban bemutatják Orson Welles soha meg nem jelent utolsó filmjét: a The Other Side of the Wind című alkotást helyreállították, és a legendás filmrendező születésének 100. évfordulójához igazítva tárják a nagyközönség elé.
Welles utolsó, befejezetlen filmje több mint négy évtizede tartja izgalomban a hollywoodi bennfenteseket, csendestársakat és egyszerű álmodozókat. A mozirajongók a filmtörténelem leghíresebb be nem mutatott alkotásaként tekintenek a műre, amelynek bizonyos jeleneteit ugyanakkor már szélesebb közönség is láthatta az elmúlt években.
A jogtulajdonosok közti végeláthatatlan jogi csatározások miatt a filmtekercsek - az alkotás befejezésére irányuló megannyi erőfeszítés ellenére - Párizs egyik külvárosának raktárában porosodtak. Egy Los Angeles-i produkciós cég, a Royal Road Entertainment azonban a héten bejelentette, hogy öt év után sikerült megállapodnia a felekkel - Welles egykori partnerével és munkatársával, Oja Kodarral, a néhai filmrendező lányával és egyedüli örökösével, Beatrice Wellesszel és a L'Astrophore nevű iráni-francia produkciós céggel - a jogok megvásárlásáról.
A producerek célja, hogy az elkészült filmet jövő májusban, a filmrendező születésének 100. évfordulójához időzítve mutassák be. Az 1985-ben elhunyt Welles életének utolsó 15 évében megszállottan dolgozott filmjén, amely egy - hozzá hasonlóan - heves vérmérsékletű, öregedő filmrendező visszatérési kísérletéről szól. A "film a filmben"-ként aposztrofált alkotásban Susan Strasberg, Lilli Palmer, Dennis Hopper és Peter Bogdanovich is feltűnik - utóbbi gyakorlatilag magát alakítja a vásznon: egy fiatal, feltörekvő rendezőt.