2014. 10. 07., kedd, 10:00
A Magyar Honvédség 166 évének történelmi emlékeivel ismerkedhetnek meg az érdeklődők a Kormányhivatal Galéria új tárlata keretében. A kiállítás október végéig tekinthető meg a Kormányhivatal Galériáján.
A Kormányhivatal Galéria és elődje a Megyeháza Galéria idén ünnepli 20. születésnapját, eddig azonban még nem került sor hadtörténeti témák feldolgozására, hangsúlyozta a kiállítást megnyitó beszédében a kormánymegbízott. Dr. Neszményi Zsolt szerint napjaink világpolitikai helyzete is mutatja a honvédelem és a honvédség szerepének fontosságát. Az idén ünnepeljük a 166 éves Magyar Honvédséget, a kiállított fotókon és írásos emlékeken keresztül pedig nemcsak a híres csatákat és hősöket, hanem a bakák egyszerű hétköznapjait is megismerhetik a látogatók.
A magyar mindig is katonanemzet volt és ez a kiállítás a jelen mellett a régmúlt emlékeit idézi fel, hangsúlyozta Dr.Téglás Gyula alezredes, a Honvédelmi Minisztérium Társadalmi Kapcsolatok és Háborús Kegyeleti Főosztályának munkatársa. A rendezvény keretében Dr. Neszményi Zsolt kormánymegbízott az október 6-i nemzeti gyásznapra emlékezve Kossuth Lajos leveléből idézett és felolvasta az 1848-49-es forradalom és szabadságharc után kivégzett aradi 13 hős nevét, majd gyertyát gyújtott emlékükre.
A 166 éves Magyar Honvédség című kiállítás október végéig tekinthető meg a Kormányhivatal Galériáján.