Örömzene a marcali szabadtéri színpadon

2014. 07. 06., vasárnap, 12:33

Július első hétvégéjén örömzenétől volt hangos Marcali. Heincz Gábor „Biga” és a True Smile Jam Band zenekar adott nagysikerű – mondhatni teltházas - koncertet a szabadtéri színpadon.

Immáron ötödik alkalommal adott otthont Marcali örömzenei koncertnek, amelyet a True Smile Jam Band zenekari formáció szervez évről évre a városban. A korábbi években – a True Smile Jam Band meghívására - olyan előadók fordultak már meg a somogyi településen mint Bársony Bálint, Éliás Gyula Jr. vagy épp Gájer Bálint a Voice finalistája. Ez alkalommal az országosan ismert Heincz Gábor „Biga” gitáros, énekes előadóművészt „szállították” a fiúk a helyi közönségnek.

Hársházi Szabolcs a koncertek szervezője elmondta, hogy igazi partnerre talált a Városi Kulturális Központ jelenlegi vezetője Vigmondné Szalai Erika személyében, aki – annak idején – mondhatni azonnal befogadta kezdeményezését és azóta évi két alkalommal is közismert előadóművészekkel kiegészülve lépnek színpadra Marcaliban.

A szervezőtől – aki a True Smile Jam Band zenekari formáció vezetője is egyben – megtudtuk, hogy az idei és a tavalyi évben már több rendezvényszervező is igényt tartott az örömzenei koncertekre a megyében egy-egy nagyobb rendezvény alkalmával és az érdeklődés egyre nagyobb a “műfaj” iránt.