2014. 06. 22., vasárnap, 03:00
Érezték már úgy, hogy van szomorú szerelem? Aminek nincs jövője, nincs kifutása. Nem vezet sehova, mégis érdemes megélni. Talán mert - hogy közhelyesek legyünk - a sors így akarta. Na, ilyen a Madredeus zenéje, amelynek alapja a fado.
1985-ban az addig rockzenekarokban játszó gitáros Pedro Ayres Magalhaes és a billentyűs Rodrigo Leao megalakítottak egy gitár-szintetizátor duót és folkzenére váltottak. Hozzájuk csatlakozott később a csellista Francisco Ribeiro és a harmonikás Gabriel Gomes. Énekesük pedig Teresa Salgueiro lett. Első albumukat egy átalakított apátságban rögzítették, melynek neve Madre de Deus (Isten Anyja) volt. Ez rövidült a köznyelvben Madredeusra, s ez lett végül a zenekar neve is. A világhírt Wim Wenders 1995-ös Lisszaboni történet című filmjének zenéje hozta meg számukra. Dalaik fő témája a szerelem, a magány, Lisszabon városa vagy épp a tenger.
A Oxala (Remélhetőleg) című dal pont olyan mint a fado. Az a megfoghatatlan zene, amit az ugyancsak portugál saudade szóval szoktak jellemezni, s amely egyszerre jelent vágyakozást, nosztalgiát, szomorúságot, fájdalmat, de egyben a szerelem és a boldogság lehetőségét is.
