2014. 06. 15., vasárnap, 11:06
Kevés igazán profi magyar előadóművész látható és hallható napjainkban. Pedig a jó zene és a jó dalszöveg ma már nem elég. Át is kell adni a közönségnek a hangulatot, az érzést, a sodrást. Kovács Ákos pedig ért ehhez.
A Kossuth-díjas magyar dalszerző, zeneszerző, költő az 1987-ben megalakult Bonanza Banzai kultzenekar alapítójaként, énekeseként tett szert országos hírnévre majd 1994-ben kezdett szólókarrierbe. A Magyarországon összes kiadványának együttes eladásai elérik az egymillió példányt. A zenélés mellett több mindennel foglalkozik: videóklipeket rendez, színdarabokhoz ír zenét, ő komponálta a A budapesti Terror Háza és a hódmezővásárhelyi Emlékpont múzeum kiállításához a tárlatvezető zenét is.
Érdemes volt szólókarrierbe kezdni: ez a letisztult és elmélkedő zene a közben felnőtt generációkat is meg tudta fogni. A 40+ album az ún. "csendes ülős" hangulattal fogja meg hallgatóságát. Az áthangszerelt dalok - köztük ez is - új értelmet nyernek.