2014. 05. 30., péntek, 06:17
Az elmúlt hetekben már négy csodát mutattunk be azok közül a történelmi emlékek közül, melyeket egy internetes szavazás során választottak ki. Sorozatunkat most azzal a csodával folytatjuk, amelynek neve magyarul „Öreg csúcsot” jelent.
Peru az európai ember számára már önmagában is egy misztikus hely. Ki ne hallott volna már az inkákról és titokzatos világukról, melyek ékköve a Machu Picchu. Az egykori inka romváros az Andok hegyláncai között, egy csaknem megközelíthetetlen hegynyergen bújik meg. A „történelmi szentély” címmel felruházott látnivaló a hegyvidéki erdővel borított Ceja de Selva Természetvédelmi Területén van, Cuzcótól 112 km-re északnyugatra, az Urubamba-folyó völgyében, a perui Andok déli láncolatában. A romok 2450 méteres magasságban, a Vilcabamba-Kordillera egyik meredek sziklás hegygerincén fekszenek. A város területe 13 km². Az elszigetelt, bevehetetlen helyet két hegyes csúcs határolja. A magas hegyek, mély kanyonok, hömpölygő folyók által szabdalt környezet önmagában is turisták ezreit vonzza.
A települést 1450 körül Pacsakutek Yupanki inka király parancsára építették és 1570-ben hagyták el, majd 1911-ben újra felfedezték. A tudósok mai álláspontja szerint Machu Picchu nem volt igazi város, inkább az inka társadalom uralkodó osztályai számára épített templomokból, palotákból és obszervatóriumokból álló komplexum, ahol a Nap különleges tiszteletének nyomai is megtalálhatók. A város legszentebb pontjai az Intihuatana, a Naptemplom és a Háromablakos templom voltak, mivel az inka vallási világ alapeszméje a napisten, Inti tisztelete volt. Machu Picchuho egy, az egész hatalmas Inka Birodalmat átszelő úthálózat egyik különösen nehezen járható útja vezetett, amelynek több pontjáról is félelmetes szakadék tárul az ember szeme elé. A sziklafalakba rögzített kőlapokból álló úton csak libasorban lehetett járni. A településhez felvezető, utolsó szakasz előtt egy függőhídon kellett áthaladni. A város bejáratát katonai bástya védte, míg délkelet felől 5 méter magas, egy méter széles kőfal húzódott. A várost azonban nem a fal védte, hanem maga a természet: a folyóvölgy felé karéjként három 700 méteres szakadék, a negyediken egy magasba szökő hegycsúcs alkotta a valódi védelmet.
A város klasszikus inka építéstechnológiával épült: a tökéletesre csiszolt, hibátlanul illeszkedő vörös gránittömbökből rakott robusztus falak kötőanyag nélkül, száraz falazással épültek. A vörös gránitot, az innen 1 kilométerre fekvővő kőfejtőben bányászták, ott is munkálták meg. Fahengerek és kötelek segítségével szállították a helyszínre, és emelőkkel rakták a helyükre. Az inka társadalom magas szervezettségű és hierarchikus felépítésű volt. Machu Picchu tükrözte ezt, a nemesek, papok és átlagemberek a város különböző területein éltek, ismerték saját jogaikat, kiváltságaikat és kötelességeiket. A város három részből áll: a felső városrészben – a Szent kerületben – voltak a templomok és a királyi rezidencia; az alsó városrész középpontja a Főtér volt, az ünnepségek és vásárok színtere. A Lakónegyedben a nagy teret övező teraszokon álltak az előkelőek lakóházai és hivatalai, valamint a nyugati és déli oldalon voltak a parasztok és kézművesek nyerskő házai, a raktárak, a műhelyek, a temető és a földművelésre használt teraszok.
Machu Picchu tervezése és építése, a paloták, templomok, lakóházak, lépcsők, vízcsatornák, kutak és mezőgazdasági teraszok többszintes együttesével mestermunkának tekinthető. A város valódi funkciója azonban ismeretlen. Mint ahogy arra sincs magyarázat, hogy miért hagyták el a lakók, miért néptelenedett el 1533- 1572 között. A külső támadás hipotézisét a szakértők elvetették, mert nincsenek rombolásra, erőszakra utaló nyomok.
