2014. 05. 12., hétfő, 07:06
Szent Pongrác, Szent Szervác, Szent Bonifác, (néhol Szent Orbán is) a fagyosszentek közé tartozik. A népi megfigyelések szerint ilyenkor az időjárás hirtelen hűvösre fordul, sokszor még fagy is jön, amely a rügyeket, és a virágokat tönkreteheti.
| Ady Endre: Fagyosszentek |
|
Be kén' jól rendezni Vácot, |
A naptári helyük miatt tehát Pongrác, Szervác és Bonifác (május 12., 13., 14.) „fagyosszenteknek” minősülnek, akik kárt okoznak a gyümölcsösökben és a veteményes kertekben. Az, hogy „Szervác, Pongrác, Bonifác, | megharagszik, fagyot ráz” nincs összefüggésben a névadó szentek legendájával, ezt a nép találta ki, hogy valamivel indokolja az időjárás hátrányos megváltozását. A hagyomány szerint ez a három ember valaha megfagyott, és azóta haragszik az emberekre.
A kapolyiak szerint a május 7-i Szaniszló is a „fagyosszentek barátja”, neve napján gyakran elhangzik a következő kérés ill. figyelmeztetés: „Hej, Szaniszló, lë në verd az éjjel a diót!”
Régen, amikor még hittek a garabonciásban, ezeken a napokon azt várták tőle, hogy a könyvéből olvasson rá a rossz időre, és hárítsa el a fagyot. Természetesen racionálisabb védekező módszereket is alkalmaztak, máig is tűzgyújtással, füstöléssel óvják meg a gyümölcsösöket, ahogy a mondóka is tanítja:
„Szervác, Pongrác, Bonifác,
mind a fagyosszentök,
Hogy a szőllő el ne fagyjon,
füstöljenek kentök!”
Az óvatos kertészkedők csak a fagyosszentek elmúltával ültetik ki a paprika és a paradicsom palántákat. Mesztegnyőn, Lábodon úgy tartják, hogy a Pongrác napi eső jó a mezőnek, de árt a szőlőnek. Ezzel van összefüggésben a következő Balatonendréden gyűjtött termésjósló rigmus: „Sok bort hoz a három ác, ha felhőt egyiken sem látsz, Szervác, Pongrác, Bonifác.”
| 10 nap csúszás? |
|
A fagyosszentekhez kötődő hiedelem helytállóbb lesz, ha figyelembe vesszük az 1582-es naptárreformot. Ekkor tértek át ugyanis a ma is érvényes Gergely-naptárra. Akkor a korábbi - még a Julius Caesartól származó - naptár pontatlansága miatt felgyülemlett 10 nap hibát azzal küszöbölték ki, hogy 1582. október 4-e után másnap október 15-ét írtak. Ettől kezdve tehát 10 nappal eltolódtak a dátumok a régi naptárhoz képest. A fagyosszentek időjárási szabálya viszont - Pongráchoz, Szerváchoz, Bonifáchoz kötődve - május 12-14. maradt ezután is. Gyakran lehet hallani, hogy "korán jöttek az idén a fagyosszentek". Az előbbieket figyelembe véve tulajdonképpen május első napjaiban van a rendes idejük. Az éghajlati statisztika is több fagyesetet mutat ki erre az időszakra, és jóval kevesebbet a fagyosszentek tényleges napjaira. |
| forrás: blog.xfree.hu |
Pongrác igen nemes szülőktől származott. Frígiában veszítette el atyját és anyját. Ekkor Dénes, atyai nagybátyja gyámságára maradt. Együtt tértek vissza Rómába, ahol atyja nagy öröksége várt rájuk. Az ő negyedükben bujkált híveivel Kornél pápa, s tőle vette fel a keresztséget Dénes és Pongrác. Végül Dénes békében elhunyt, Pongrácot pedig elfogják, és a császár elé hurcolják. Pongrác ekkor mintegy tizennégy éves volt. (Legenda Aurea. Budapest, Helikon, 1990.)
Szervác a rajnavidéki Maastricht püspöke volt (†384). Pünkösd hétfőjén halt meg, amely akkor május 13-ára esett. A legenda szerinte szabadban lévő sírját soha nem lepte be a hó, bár körülötte magasan állott a hóesés. Később templomot emeltek föléje és búcsújáró hellyé vált. Sírjánál, ereklyéinél sok beteg, ördöngös meggyógyult. Szervác hajdani jámbor népszerűségére jellemző, hogy legendája szerint ősei Jézus Krisztusnak voltak rokonai, éspedig Szent Anna húgának ivadékai.. (Bálint Sándor Ünnepi kalendáriuma)
Bonifác egy Aglaes nevű nemes hölgy vagyonának volt a sáfára, akivel paráznaságba keveredett. Később isteni intésre töredelmesen megbánták bűnüket, és elhatározták, hogy Bonifác a vértanúk holttesteinek megkeresésére indul, hátha ily módon, engedelmesen szolgálván, imáik révén üdvöt nyerhetnek. Néhány nap múlva megérkezett Bonifác Tarsus városába, és azt mondta társainak: „Menjetek és kerítsetek szállást, én pedig megkeresem azokat, akik után nagyon vágyódom: a küzdő vértanúkat.” Odasietett tehát, és látta a boldogságos vértanúkat: az egyiket a lábánál fogva akasztották fel és tüzet gyújtottak alája, a másikat négy fa közé feszítve lassan kínozták, egy harmadikat vaskarmokkal hasogattak […] Bonifác távolról szemlélte őket, és Krisztus szeretetétől hevítve kiabálni kezdett: „Nagy a szent vértanúk Istene!” Odafutva leült lábaikhoz, bilincseiket csókolgatta, és szólt: „Tapodjátok meg az ördögöt, Krisztus küzdő vértanúi! Csak még egy kicsit tartsatok ki! Rövid a szenvedés, amit örök nyugalom és kimondhatatlan megelégülés követ majd. E kínzások, amiket Isten iránti szeretetből elszenvedtek, csak ideig-óráig tartanak, egy pillanat alatt el is múlnak, és rövidesen az örök boldogság örömébe juttok, ahol Királyotok látásának örvendeztek, néki mennyei énekek dicséretét zengitek, az angyalok kórusában a halhatatlanság díszébe öltözve meglátjátok majd, amint az örök szenvedés poklában gyötrődnek pribékjeitek. (Legenda Aurea. Budapest, Helikon, 1990.)
