elköltöztek Új helyen a Kapos Art

2014. 01. 14., kedd, 16:23

Otthonos, bensőséges hangulatú helyszínen várja a művészetkedvelőket a Kapos Art. A művészeti egyesület eddig az egykori Vaszary Képtár épületében rendezte meg a kiállításait, nemrég pedig átköltöztek a nagypostával szemben található lakóépületbe.

Az új helyszín ötlete már tavaly tavasszal felmerült az egyesület tagjaiban, és végül egy szerencsés megkeresésnek köszönhető, hogy elköltöztek. Egy kaposvári vállalkozás kereste meg őket, miszerint irodának vásároltak egy lakást, de csak egy helyiséget használnak majd, s a két másik helyiség felhasználásához keresnek partnert. Az egyesület sikeresen pályázott a Nemzeti Kulturális alaphoz, így fél évre megállapodtak a vállalkozással, lekötötték a helyszínt, a pályázati pénzből járulnak hozzá a fenntartási költségekhez. 

- Az évek során kialakult egy olyan művészetkedvelő társaság, akik rendszeresen látogatják a kiállításainkat, s mi szerettünk volna egy olyan helyet biztosítani, ahol lehetőség nyílik a találkozásokra, baráti beszélgetésekre - mondta Halmos Klára, a Kapos Art Képző- és Iparművészeti Egyesület titkára. Mint hozzátette, céljuk, hogy rendszeresen nyíljanak tárlatok, és elképzeléseik között szerepel, hogy óvodás, kisiskolás korosztálynak kézművesfoglalkozásokat tartsanak. További pályázati források elnyerése esetén állandóvá tennék ezeket a programokat. Jelenleg Deák Német Mária grafikusművész és Szatmári Juhos László alkotásai láthatók a galériában január 31-ig, szerdától péntekig délután 13 és 17 óra között.

Aki más időpontban szeretné megnézni a kiállított alkotásokat, az a galériának otthont adó épület falán találja azt a telefonszámot, melyen időpontot lehet egyeztetni.

Ezeket olvasta már?