Karcsú keringő az égben

2013. 12. 29., vasárnap, 09:35

Először valami igazán ünneplős dallal készültem. Aztán éjjel kinéztem az ablakon és megláttam a holdat. És akkor beugrott: Debussy lesz az igazi. Holdfény szonátája olyan mintha kinyitnánk egy zenedobozt.

Nem tudom, ki érzi magához közel állónak az impresszionista zenét. A festészetet bizonyosan minden kaposvári, hiszen Rippl-Rónai is ezt képviselte.
A francia Claude Debussy tehetségét már korán felismerték, tízévesen lett a zeneakadémia növendéke. Idegenszerű, furcsa akkordjaitól azonban sokan idegenkedtek. Debussy azon kevés zenészek közé tartozott, akik nem léptek fel, nem is nagyon tanított, csak a komponálásnak szentelte magát. Zenéjében különös jelentőséget kapott a pillanat futó benyomása, egy napszak, egy illat.

Finom ihletettségű a Holdfény szonáta is. Kicsit keleties harmóniájú, érzékeny és változatos ritmusú. Ez a vers ihlette. Olvassák, miközben hallgatják.

Paul Verlaine: Holdfény

Különös táj a lelked: nagy csapat
álarcos vendég jár táncolva benne;
lantot vernek, de köntösük alatt
a bolond szív mintha szomorú lenne.

Dalolnak, s zeng az édes, enyhe moll:
életművészet! Ámor győztes üdve!
De nem hiszik, amit a száj dalol,
s a holdfény beleragyog énekükbe,
a szép s bús holdfény, csöndes zuhatag,
melyben álom száll a madárra halkan,
s vadul felsírnak a szökőkutak,
a nagy karcsú szökőkutak a parkban