Ádventi várakozás zenével, imával

2013. 12. 09., hétfő, 18:35

Vasárnap este ismét kóruskoncertre került sor a Kaposvári Evangélikus Egyházközségben. Az immár szokásosnak mondható ádventi koncerten idén a Kaposvári Evangélikus Kórus mellett a pécsi, valamint a bonyhádi evangélikus gyülekezet kórusa lépett fel.

Advent 2. vasárnapja hetében a megszépült és immár mindenhol jól fűtött kaposvári evangélikus gyülekezeti ház ajtajára kitehettük volna a „TELTHÁZ” táblát.

Ki vagy mi a mozgató erő bennünk? – akik dolgoznak, munkából érkeznek vagy éppen egészségi problémákkal küszködnek, az életkorról ne is beszéljünk. Mindnyájunkat erősít a Hit és - énekkarosként átélve - az ének lélekerősítő csodája, és a felelősség. A valahova, valakihez tartozás felelősséggel jár, hogy élettel telien működjön, azért tenni kell. Sokszor megtapasztaljuk, hogy egy-egy kóruspróbára bizony fáradtan érkezünk, de 1,5-2 óra éneklés után minden fáradtság elszáll. Ez a mi erőt adó ajándékunk próbáról-próbára.

Az est műsorában résztvevő vendégeinket a kaposvári gyülekezet finom ételekkel várta és gyűltek a testvérek szeretetvendégségre készített süteményei is. Az est két evangélikus vendégkórusa Bonyhádról és Pécsről érkezett, mellettük pedig a Liszt Ferenc Zeneiskola klarinétkórusa emelte az est fényét.

Érdemes volt ünneplőbe öltöztetni testünket-lelkünket, és így együtt várni Jézus eljövetelét, a csodát, mely minden ember életébe beköltözésre vár, csak ajtót kell nyitnunk. Rajtunk múlik, hogy beengedjük, erővel, hittel töltse meg mindennapjainkat.

Gyülekezetünkben szép hagyomány a szeretetvendégség. Ez egy színpompás kavalkád, szeretem nézni, szeretek részt venni benne, az előkészületeket is beleértve. Az oldott, nagy beszélgetések, a műsorban elhangzott művek, új énekeink napok múltán is bennem-bennünk szólnak.
A mi kórusunkban most oly erőteljesen szól a Karai József által feldolgozott spirituálé – Néha úgy érzem – hogy az est végén mosogatás és rendrakás közben többször is elénekeltük. Tanuljuk meg kívülről! – hangzott el. A tegnap estére emlékezve, a szavakat leírva is dúdolom: „Akkor letérdelek csendben én, térdelek én”

Szép este volt! Köszönöm, hogy résztevője és részese lehettem az ünnepi várakozásnak.
A szervezők, a műsorhoz szükséges feladatok elvégzői a műsorban név szerint szerepelnek – köszönet és hála munkájukért! Áldott ünnepeket kívánok!