2013. 11. 29., péntek, 17:50
Mester Béla kaposvári festőművész a jutai templomban készíti el Leonardo da Vinci Az utolsó vacsora című alkotásának reprodukcióját. A festményt megrendelésre készíti, egy fővárosi templom gazdagodik vele.
- A budapesti Üllői úti Szent Kereszt templom felkérésére készítem a képet. A falon, ahova ez kerül, látható egy freskó. Mivel alatta megy a metró, az évek során megsérült a fal, hatalmas repedések keletkeztek rajta. Emiatt arra kértek fel, hogy fessem újra a freskót, vagy készítsek helyette egy másikat – fogalmazott lapunknak a művész.
A helyszíni vizsgálat aztán megállapította, hogy a repedéseket nem lehet megállítani. Mester Béla ezért azt javasolta, hogy inkább pannót (táblaképet) készít, így kizárva annak lehetőségét, hogy ez is sérüljön, mivel ez független a faltól.
A művész már júliusban hozzáfogott a tervek, vázlatok készítéséhez, augusztusban pedig már festett is. A 16 négyzetméteres alkotás Az utolsó vacsorát ábrázolja, és a templomban a Jézus első csodatételét (amikor a vizet borrá változtatja) ábrázoló képpel szemben lesz elhelyezve. A művész a jövő héten szállítja el a fővárosba, ugyanis a templomban szeretnék, ha már karácsonyra ezzel köszönthetnék a hívőket.
Mester Bélának további tervei is vannak: a Szent Kereszt templom ötször tíz méteres falfelületére készítené el Munkácsy Golgotájának reprodukcióját.