2013. 11. 21., csütörtök, 05:16
Révész Sándorról először a Generál és a Piramis együttes jutott eszembe. Gondolom, ezzel nem vagyok egyedül ebben az országban. Aztán jöttek azok a sztereotípiák, melyeket egy rockzenészre aggat a társadalom.
Az interjú előtt egy kemény, macsós férfira számítottam, de nem is lepődhettem volna meg jobban, mint akkor, amikor egy kedves, udvarias, talpig úriember válaszolt kérdéseimre.
Honnan ered a zene iránti szeretete?
Némileg mindkét szülőmnek köszönhető ez a szerelem, édesanyám igen kedélyes társasági éneklő ember volt, gyermekkorában zongorázni tanult, és engem is tanított. Édesapám pedig ugyancsak társasági emberként nagyon szeretett nótázni, amit gyerekként sokszor megtapasztaltam. Ha valakik, akkor ők mindketten nagy zeneszerető emberek voltak, bár közös muzsikálásokat nem éltünk meg.
Mikor alakult úgy, hogy a zenélés lesz a kenyere?
Ez nem tudatos döntés volt, a zenélés iránti vonzalom 12 éves korom körül alakult ki bennem. Az biztos, hogy az akkori nagyok zenéit nagyon analitikusan hallgattam, majd 1966-ban, 13 évesen a popzene fővárosában, Londonban töltöttem egy nyarat. Ott mindenhonnan áradt a zene, és hazatérésem után neki is álltam gitározni tanulni. A kezdetek szó szerint fájdalmasak voltak, vékony kamasz ujjaimat igen megviselte a kemény húrok nyomogatása. Végül áttörtem magamat ezeken a nehézségeken, és egyre alaposabban műveltem a zenélést. 17 éves korom körül - amikor a Generál tagja lettem - fogalmazódott meg a gondolat, hogy teljességgel ezzel szeretnék foglalkozni, így kezdődött ez az életpálya.
Mely stílusok voltak a legnagyobb hatással a munkásságára, és ezek hogyan formálódtak az évek során?
A zene progresszív ágát fogtam meg, az ízlésem efelé vezetett. A Rolling Stones, és még néhány olyan angol zenekar, ami a ’60-as években muzsikált, mint a Led Zeppelin, mind olyan szakmai elődök, óriások voltak, akik ontották a lemezeket és a koncerteket. Nagy volt a választék, nem okozott problémát a válogatás a zenei felhozatalban.
A legendás Generál és a Piramis után, 2009-ben új zenekarral kezdett koncertturnéba. Hogyan vált az egykori bandatagból szólóénekessé?
A szólóénekesség, mint meghatározás, engem mindig nagyon irritált, ezért soha nem is volt ínyemre, ha úgy kezeltek, mint Révész Sándort, az énekest. Mindig azt szerettem, ha nem külön a nevemet, hanem a csapatot említette meg a sajtó az elmúlt negyven-egy-néhány évben. Az igazi kibontakozás 2009-ben kezdődött, akkor éreztem, hogy talán érdemes színpadra vinnem mindazt az élményanyagot, amit az ember 56 éves koráig már megélt. De ennél sokkal izgalmasabb a ma, amikor mindösszesen ketten vagyunk a színpadon Zajzon Gábor zenésztársammal. Ha már zene, akkor ez a zenei letisztultság a legkedvesebb az életemben.
Milyen zenét, kinek a dalait hallgatja akkor, amikor nem a saját muzsikáin dolgozik?
Manapság nem hallgatok túl sok zenét, de az örök kedvenc a Pink Floyd, és a Led Zeppelin énekesének, Robert Plant-nek minden megnyilvánulása, ezek nagyon tetszenek. A napokban fedeztem fel az interneten David Bowie egy régebbi stadionkoncertjét, ahol minimális mozgással, a színpad nagyon kis területét bejárva, 6 percen át olyan szuggesztív előadást hozott létre, amitől 18 ezer néző tombolt. Azt hiszem, kezdem én is arra szűkíteni a dolgot, hogy minél minimalizáltabb módon nyilvánuljon meg a zene töltete. Már nem kell hozzá hatalmas hangerő, köd és füst, mint a ’70-es és ’80-as években, a zene kis apparátussal is ugyanolyan intenzív lehet.
December 2-án Kaposvárra érkezik a „Gyere még közelebb” koncertturné keretében, mire számíthat a közönség?
Azt a letisztultságot, és azt a tőlem telhető tálentumot szeretném színre vinni, amit eddig hál’ Istennek nagy szeretettel fogadott a közönség. Külön öröm - és ezt most nem bókként mondom -, hogy Kaposvárra látogathatok, mert soha nem jártam még az önök színházában, amiről tudom, hogy országos hírű, patinás teátrum. Nagyon várom már a pillanatot, hogy beléphessek az épületbe, amely tengernyi sikeres előadásnak adott otthont, mert ilyen helyen ritkán játszunk. Akkor éreztem hasonlót, amikor a Generállal 1973-ban bebocsájtást nyertünk az Erkel Színházba. Emellett persze az akusztikai adottságok is fontosak, a hangzás biztosan tökéletes lesz!
