Heti beszélgetés Nekünk írja a dalt, nekünk énekli

2013. 10. 24., csütörtök, 06:23

Trombitás Frédi, Régi csibészek, Petróleumlámpa, Gyöngyhajú lány, Neked írom a dalt, Szilvás gombóc, s még megannyi dal, melynek szerzője, előadója Presser Gábor. A hazai könnyűzenei élet meghatározó alakja hamarosan Kaposváron koncertezik.

presser

- Egészen kicsi gyerekkora óta zongorázik, zeneművészeti szakközépiskolát végzett. Hogyan lett a klasszikus zenei pályából könnyűzenei irány?

- A Zenegimnáziumban, ami a Konzervatórium „kísérő” iskolája volt, az órák közti szünetekben a Beatles és más akkori bandák dalait ordítoztuk a zongora körül. Aztán érettségi után a barátom, Mihály Tomi, aki azóta is az Omega tagja,  levitt egy próbájukra, hogy megmutassuk, milyen dalokat írok. A végén ott ragadtam. Így kezdődött.

- A szövegírás és a zeneszerzés együtt Presser Gábor igazi önkifejezésének eszköze? 

- Még sosem használtam ezt a szót, de a dalírás valami ilyesmi is. Még akkor is, ha az ember, a szerző a dalai zömét más előadók felkérésére írja.

- Számos műfajban kipróbálta már magát, írt filmzenét és balettet is. Van olyan irányzat, amiben még nem volt alkalma dolgozni, de szívesen kipróbálná?

- Igaziból mindig felkérésre jöttek az új kihívások.  Nem a műfaj az, ami izgalomba hoz, kizárólag a felkérés tárgya. Legyen az színdarab, vagy film, ha első olvasáskor „szól benne a zene”,  vagy az előadó, énekes olyan, akinek érdemes dalt írni, akkor szívesen teszek ennek eleget.

- Mivel foglalkozik szabadidejében, ha nem zenél, vagy dalokat ír? 

- Szeretek sokat csavarogni, érdekel a kortárs magyar képzőművészet, olvasok, és mások zenéjét hallgatom. Nincsenek sztárallűrjeim, egyszerű gyerek vagyok. 

- Biztosan sokat utazik, mi szól ilyenkor az autóban?

- A kocsiban, utazás közben sokszor az aktuális munkám. Tanulgatom, keresem a hibákat, így legalább valamit visszaszerzek a közlekedés által ellopott időmből.  De sokszor a csendet hallgatom, az se rossz.

- November 5-én a Dalok régről és nemrégről című szerzői esttel látogat Kaposvárra. Milyen gondolatmenet kapcsán fűzték fel a koncert zenei anyagát?

- Igyekszem a nagyon régi és nemrégi dalokat a helytől, a pillanattól, akár a zongorától is függően úgy összefűzni, kis történetekkel kiegészíteni, hogy megmaradjon a koncert világa, de a közönség megtudjon valamit arról, hogyan születtek ezek a dalok, színdarabok. Ennek során kiderül az is, hogy mi inspirál egy szerzőt, vagy épp hogyan törik le képzelt szárnyait.

- Kit láthat még a színpadon a közönség az esten?

- Két csodálatos muzsikust hívtam meg, Falusi Mariannt és Szabó Tamást, aki hozza a szájharmonikáját is. Mindenkit szeretettel várunk november 5-én Kaposváron, a Szivárvány Kultúrpalotában, este 19 órától!

Presser Gábor

Budapesten született. A magyar könnyűzene kiemelkedő személyisége, az egyik legsikeresebb zene- és dalszerző, billentyűs, énekes. Az ő nevéhez köthető a Scampolo, az Omega és az LGT együttesek dalainak jelentős része. Az LGT alapító tagja. Szólóalbumaival együtt diszkográfiáján több mint 50 lemez szerepel, de más előadóművészeknek is írt dalokat. A ’70-es években a színházi életbe is bekapcsolódott. A Vígszínház 1973-ban mutatta be az első magyar musicalt, Déry Tibor Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról című kisregényének zenés adaptációját. Ezután Presser több zenés darab zeneszerzője volt. 2003 végén a UNICEF Magyar Bizottság Halász Judittal együtt jószolgálati nagykövetté nevezte ki. Feladatuk az UNICEF és a világ gyermekeinek magyarországi képviselete. 2008-ban az ő kezdeményezése nyomán jött létre a Magyar Dal Napja.