megkezdődött Nyitott templomok éjszakája Kaposváron!

2013. 09. 15., vasárnap, 19:02

Szombaton a Kaposvári Evangélikus templomban tartották a „Nyitott templomok éjszakáját", amivel hivatalosan is kezdetét vette az Ars Sacra Szakrális Művészetek Hete elnevezésű programsorozat.

templomos

Szombat délután az evangélikus templom megnyílt mindazok előtt, akiknek még nem volt lehetőségük megtekinteni és körbejárni a templomot. Egy rövid, a templom történetével kapcsolatos szórólapot olvashattak el, és megcsodálhatták a templom minden egyes zugát. 19 órakor kezdődött az este fénypontja, amikor a Kaposvári Evangélikus Énekkar „Örökké nyitva – Jézus élete az egyházzenében” című műsorát adta elő a szép számú hallgatóságnak. Így, ebben a formában ez az előadás Kapolcson a Művészetek Völgye fesztiválon már elhangzott, de a kaposváriak számára is hallhatóvá és láthatóvá akarta tenni a kórus az előadást.

A kórusművek között Weöres Sándor versek hangoztak el, emlékezve az evangélikus egyházhoz szorosan kötődő költőre. A héten további programok lesznek az evangélikus templomban és szerte Kaposváron. Kedden este 19 órától Johann Sebastian Bach azon Fugáját lehet meghallgatni a templomban, amit a zeneszerző nem fejezett be, nem tudni, hogy miért. Szerdán 17 órától a gyülekezet fiatal felnőttjeiből álló zenekara, a LéleKvár fog közreműködni a Takáts Gyula Megyei és Városi Könyvtárban.

A programsorozat sajtótájékoztatóján forgattunk:

A záró programra szintén az evangélikus templomban kerül sor szeptember 22-én, vasárnap este 20 órától. A résztvevő és szervező egyházi és világi intézmények a művészeti eseményeket lezáró közös ünnepe lesz ez, melyen köszöntőt mond Varga László plébános, a Kaposvári Egyházmegye általános helynöke. 

A részletes programot ide kattintva olvashatja el!

Ezeket olvasta már?