díj Az Attraction újabb elismerése

2013. 09. 08., vasárnap, 12:59

Fiatal előadó-, illetve alkotóművészek vehetik át vasárnap este az idei Gundel Művészeti Díjakat. Az úgynevezett Sztár-lett kategória díját az Attraction Látványszínház nyerte el, a formáció tagja az egykori Somogy táncegyütteses Lakatos Andrea is.

Az úgynevezett Sztár-lett kategória díját az Attraction Látványszínház nyerte el. A csapat júniusban megnyerte a rangos brit Britain's Got Talent brit televíziós tehetségkutató vetélkedőt. A formáció tagja a kaposvári születésű és korábban a Somogy Táncegyüttesben táncoló Lakatos Andrea is.

A brit tehetségkutatón ezzel az előadással nyertek:

Az életműdíjat Szörényi Levente kapja. Szinetár Miklós zsűrielnök a döntésről az MTI-nek megjegyezte, hogy Szörényi Levente elismeréséhez aligha kell kommentárt fűzni, a zeneszerző teljes eddigi munkássága indokolja kitüntetését. A rendező szerint ebben az évben különleges tehetségeket jelöltek a művészeti felsőoktatási intézmények, nem volt könnyű az idei erős mezőnyből kiválasztani a pályakezdés előtt álló díjazottakat. Kosik Anitát és Sándor Pétert a Színház- és Filmművészeti Egyetem javasolta az elismerésre.

A zeneakadémisták közül Kovács Gergely zongoraművészt és az ének szakos Ruszó Alexandrát választották. A táncosok közül a néptáncos Kovács Gábort, illetve Horányi Adrienn klasszikus táncost ismerik el. A képzőművészeti elismerést Tőkés Rékának ítélték, a plasztikai alkotók közül Magyari Balázs kap díjat.  

A Gundel Művészeti Díjat Láng Györgynek, a Gundel Étterem tulajdonosának kezdeményezésére magánemberek alapították. Az először 2001-ben átadott díjat 2011-ben átalakították: az elismerést az életműdíj kivételével csak pályakezdés előtt állóknak ítélik oda. A Gundel Művészeti Díj célja, hogy a művészeti felsőoktatási intézmények jelöltjei közül kikerülő díjazottak minél több lehetőséget kapjanak karrierjük elindulásához.

Ezeket olvasta már?