2013. 09. 05., csütörtök, 06:19
Reflektorfényben dolgozik, de nem reflektorfényben él. Tudjuk ki ő, mégsem ismerjük eléggé. Láttuk már a színpadon számtalan szerepben, hallottuk már verset mondani, mégis ő az a kaposvári, aki ismeretlen ismerős… Ő Hunyadkürti György.
Munkáját a közelmúltban két alkalommal is díjazták. Ő nyerte el a 13. Pécsi Országos Színházi Találkozón a színész zsűri által odaítélt legjobb férfi alakítás díját, és magáénak tudhatja a Csiky Gergely Színház társulata által megszavazott Komor-gyűrűt is.
Ritkán fordul elő egy újságíró életében, hogy a lehetséges interjúalanyának neve hallatán már-már részvétnyilvánításra hajazó hangsúllyal kívánnak sok sikert a kollégái. No nem azért, mert a kaposváriak "Hunyája" valamiféle félelmetes személyiség lenne, inkább azért, mert köztudott, hogy nem szívesen nyilatkozik.
A színművésznek ítélték a Komor-gyűrűt:
A megbeszélt helyen jött az, ami minden újságíró rémálma: Hunyadkürti György kerek-perec kijelentette, hogy nem ad interjút. Szívesen beszélget velem, de interjút, azt nem ad. Így indult a mi maratoni hosszúságúra nyúló beszélgetésünk, ami diktafon használatának szíves mellőzésével, és a jegyzetelés teljes hiányával zajlott.
De mit is írhattam volna le mindabból, ami elhangzott? A száraz tényeket mindenki megtudhatja az internetről. Azt viszont nem írják sehol, hogy mekkora alázattal beszél a szolgálatról, amit ő a színházban végez. Mert az nem munka, hanem szolgálat… Nem írják, hogy mennyire imádja Kaposvárt, mint ahogy arról sem szólnak, hogy semmiképpen sem hagyná el a Csiky Gergely Színházat. Nem szól a fáma a versek iránti rajongásáról, arról, hogy legszívesebben Illyés Gyula költeményeit olvassa és mondja, de nagyon kedveli Oláh Gábor verseit is. Nincs adat sehol arról, milyen verítékes munkával készült a Vaknyugat című keserédes vígjáték, ami végül hatalmas sikert aratott a szakemberek és a nézők körében.
A Vaknyugat című előadásról készült videónk:
Senki nem tudhatja, hogy hajszálon múlott, hogy a színész átvette a POSZT-on elnyert legjobb férfi alakítás díját, mert mint mondta, ez csak a színésztársakkal együtt sikerülhetett. Az újságolvasó, tévénéző, rádióhallgató közönség nem tudja, hogy Hunyadkürti György milyen eltökélten hisz abban, hogy egy életet csak úgy érdemes leélni, hogy az ember közben a maga által meghatározott és levert erkölcsi és morális cölöpök mentén halad. Én már tudom, mint ahogy azt is, hogy a színész milyen hihetetlen jó érzékkel húzta elő fejéből azokat a verseket, melyeken keresztül mindezt megfogalmazta.
Mert ez igazán rímes beszélgetés volt, művészet és színház, csak nekem, csak akkor…
