Egy éjszaka, a kultúra jegyében

2013. 06. 22., szombat, 09:07

A könyvtár, a levéltár és a múzeum is nyitva áll a látogatók előtt június 22-én, a múzeumok éjszakáján. A tékában többek között raktártúrával, a levéltárban boszorkányperekről szóló kiállítással, a múzeumnál tűzugrással várják az érdeklődőket.

múzeumA Takáts Gyula Megyei és Városi Könyvtár egy muzeális dokumentumokkal kiegészített vadászattal kapcsolatos könyvekből álló kiállítással, óránként indított raktártúrával, kézműves foglalkozással, filmvetítéssel, valamint a globális klímaváltozás várható somogyi hatásairól szóló előadással várja az érdeklődőket. 

A Somogy Megyei Levéltárban címertani és zászlóismereti kézműves foglalkozáson vehetnek részt a látogatók, a levéltár raktárai iránt érdeklődők csoportos látogatás keretében kézbe vehetik a gyűjtemény ritka darabjait, így egyebek mellett Somogy megye történetének 18-19. századi forrásait, ugyanebből a korból származó könyveket, községi pecsétnyomókat és színes lenyomatokat, továbbá megnézhetik Somogy megye 13. és 19. század közötti okleveleit. Két időszaki kiállítás pedig a boszorkányperekbe, illetve a szocializmus korszakának jellemző dokumentumaiba enged bepillantást. Részletes program ideide és ide kattintva olvasható. A látogatás regisztrációhoz kötött. Regisztrálni lehet: 82-528-200, illetve latyak.andrea@smarchive.hu. 

A Rippl-Rónai Múzeum előtti téren délután veteránautó kiállítás és kézműves vásár fogadja a látogatókat, este tűzzsonglőrök, néptáncosok és népzenészek szórakoztatják a nézőket, miközben tűzugrásra bíztatják a bátrabbakat. A múzeum épületében és az udvaron kora este gyermekfoglalkozásokat tartanak, amelyen a többi között megismerkedhetnek a restaurálás folyamatával, a Somogy természeti kincsei, néprajzi emlékei, régészeti leletei iránt érdeklődőket tárlatvezetésekre, előadásokra, filmvetítésre invitálják.

Munkatársaink videós összeállításokat készítenek az eseményeken, addig is tekintsék meg, mit forgattak tavaly:

múzeumok éjszakája

Ezeket olvasta már?