2013. 06. 13., csütörtök, 06:45
Ebben az évadban is színes programokkal várja az érdeklődőket a Kaposvári Nyári Színházi Esték sorozata. Július 4-től augusztus 1-jéig tragikomédiát, revüoperettet, novellafeldolgozást és vígjátékot is láthatnak a színházkedvelők.
A programkínálatról Török Tamás, a rendezvény művészeti vezetője beszélt lapunknak.
A Kaposvári Nyári Színházi Esték a népszerű Szentjakabi Nyári Esték rendezvénysorozatból született csaknem hat évvel ezelőtt. Akkor fogalmazódott meg az igény a város részéről, hogy az ne közművelődési rendezvény legyen, hanem hivatásos színházaknak a nagyobb érdeklődésre számot tartó rendezvénysorozata.
- A fő feladatom az volt, hogy járjam az ország színházait, kaposvári szemmel nézzem a darabokat, és válasszam ki azokat, melyek itt is sikeresek lehetnek. A feladatot úgy érzem, jól teljesítettem, hiszen hat év óta minden előadásunk teltházas volt. Így a színházi esték azon rendezvények közé tartozik, melyek iránt a kaposvári közönség is fogékony - mondta Török Tamás az elmúlt évekre visszatekintve. Manapság már akkora az érdeklődés a színházak részéről, hogy akár egész évadban tudnák fogadni a társulatokat.
- Az előadások kiválasztásánál többek között figyelem, hogy játszanak-e benne a Déryné Vándorszíntársulat egykori fiatal tehetségei, akik már felnőttek és hivatásos színészként tevékenykednek. Mint egykori tanáruk, rendezőjük természetesen követem a pályájukat, tudom, hogy őket szereti a kaposvári közönség - tette hozzá a szakember.
167 millió forintos fejlesztés az apátság területén |
A színházi esték produkcióit 10 éven át a szentjakabi romoknál állították színpadra, idén azonban az összes előadás a Szivárvány Kultúrpalotában lesz. Az apátságnál hamarosan fejlesztések kezdődnek: 167 millió forintból új színpad épül, amelyet be is fednek, megújul a nézőtér, modern hang- és világítástechnikát építenek ki, így jövőre visszatérhet a rendezvénysorozat a népszerű helyszínre. |
A kaposvári rendező szerint a programsorozat legfőbb sajátja, hogy nem hagyományos nagyszínházi élményt kínál az érdeklődőknek, az előadások erős színészi teljesítményekre épülnek. A paletta igen színes, a zenés darabok, vagy stúdióelőadások kedvelői ugyanúgy megtalálják a kedvükre való programot, mint a revüoperettet és a történelmi szálakat kedvelők. Az öt előadásból álló sorozat első darabja július 4-én Vámos Miklós: Marilyn Monroe csodálatos halála című tragikomédiája lesz. A krimi a múlt századi szexideál életének és halálának titokzatos körülményeit mutatja be, többek között Hullan Zsuzsa és a kaposvári Karalyos Gábor szereplésével.
A csütörtökönként tartandó darabok sorát július 11-én a Bál a Savoyban című revüoperett követi, melyben Egyházi Géza és a kaposvári Török Anna csillogtatja meg tudását. Július 18-án egy orosz novella feldolgozása szórakoztatja a nagyérdeműt. A Rövid című előadás három orosz bevándorló nő New York-i találkozását és vodkától mámoros emlékidézését eleveníti meg Györgyi Anna, Horváth Erika és Bartsch Kata főszereplésével. A filmvászonról már jól ismert, A kaktusz virága című zenés vígjátékot július 25-én láthatja a közönség, míg a sorozat augusztus 1-jén a Kalauz Jutka című zenés történelmi utazással zárul.
A Kaposvári Nyári Színházi Esték idei, igényes és felhőtlen szórakozást ígérő előadásaira a jegyek már kaphatók a Szivárvány Kultúrpalotában.