Heti beszélgetés Ady Endre újra Kaposvárra látogat

2013. 05. 30., csütörtök, 06:17

Ady Endre Rippl-Rónai Józsefhez látogatott 104 éve Kaposvárra és a Korona fogadóban találkozott híveivel. Most, ha csak egy kézirata révén, de jelen lesz az első Somogyi Kézjegy című aukción a megyei könyvtárban.

bekes józsef

Bekes József újságíró a könyvtár támogatásával 301 antik könyvet összegyűjtve rendez kiállítást és árverést június hatodikán. Az ezerötszázas években nyomtatott bibliofil könyvek, irodalmi ritkaságok mellett Kassák Lajos, Weöres Sándor, Szabó Dezső, Fodor András, Csoóri Sándor, Takáts Gyula, egy 1820-as Virág Benedek dedikáció és Kaposvárról eddig sosem látott 1600-as évekbeli metszet is kalapács alá kerül a könyvhét első napján.  

- Újságszerkesztőként, rendezvényszervezőként, sőt színdarabíróként ismerik Önt a kaposváriak. Néhány éve a Budapesti Kamaraszínház játszotta szatirikus játékát, a Durrbelét. Váltott?

- Nem, sőt tavasz végén adtam be Kaposváron személyesen Rátóti Zoltánnak, a színház igazgatójának új stúdiódarabomat. A hála a címe, az egyén és a hatalom viszonya a játék lényege. Egy megtörtént eseményről van szó, orvosdarab, ráadásul itt, Kaposban játszódik. A főhős 150 katona életét mentette meg, s a hatalom, amely ellen végig küzdött, egy lejárató kitüntetéssel akarta megalázni. Hogy döntök? Mindig ez a kérdés. Kétszázharminc facebookos ismerősöm elolvasta, elég jók a vélemények. Több színházi embernek, kritikusnak is elküldtem. Hiszek benne, hogy célba ér. Legutóbb Verebes István írt egy méltató üzenetet, hogy mennyire hiányzik az ilyen típusú színház. Legtöbben azt hiszik, hogy musical, meg a bevált sémák kellenek, pedig nem. A néző magáról, a városáról akarja megtudni a legtöbbet. Azt írta, és ezt komoly dicséretnek veszem: vetekedik Szomory II. Józsefével…       

- Honnan pattant ki az ötlet, hogy könyvkiállítást és aukciót szervezzenek? 

- Az egyik legfontosabb érték a könyv, amely minden generáció kulturális gyógyszere, egyúttal jó befektetés. Sokan bíztattak, hogy rendezzünk egy ilyen aukciót Kaposváron, mert nemcsak a vízfejű Budapesten van erre érdeklődés. Én több évtizede a könyvek bűvöletében élek, eközben megismerkedtem sok gyűjtővel. A könyvgyűjtés és az olvasás életelememmé vált. Ezzel nem vagyok egyedül, hiszen tucatnyi barátom könyve kerül bemutatásra. Az aukció partneri és szakmai ügyeihez megnyertünk egy kiváló antikváriumot is, az antikkönyv.hu-t. Ők nagyjából húszezres készletből forgalmaznak és a legprofibb restaurátor műhellyel rendelkeznek Budapesten. A megyei könyvtár igazgatónője, Horváth Katalin pedig olyan nyitottsággal és fogadókészséggel állt az ügyünk mellé, hogy arra gondoltunk: miért is ne.

- Meglepően sok dedikált könyv került a tételek közé...

- Ez kicsit az én ízlésvilágomat tükrözi, ezen keresztül is be akarjuk mutatni a megyét. Berzsenyi ritka prózai munkáját például az egykor Kaposváron a költő hagyatékát ápoló Merényi Oszkár baráti köréből kaptuk. Azért Berzsenyi is „ott lesz", az egyik legteljesebb, 1860-as verseskötetét kínáljuk, amelyet még Farkas fia kérésére adott ki Toldy Ferenc. Szívemnek nagyon kedves egy 1820-es Virág Benedek dedikáció, a költő hatéves koráig Nagybajomban nevelődött. A modernek közül Kassák első dedikált verseskötetét emelném ki, ez évtizede nem bukkant fel árverésen, hatalmas az érdeklődés - ezért nem lenne csoda a százezer forintos leütési ár sem. Azt mondják, amikor Ady elolvasta Kassák első verseit, földhöz vágta, nem tudta befogadni ezt a szürreális nyelvezetet! A tételek közül kiragyog Ady Endre Csúcsáról Szép Ernő költő barátjának írt képeslapja, amelyben a Csinszkához fűződő szerelméről vall. Legutóbb már másfél millió forintért ment el egy Ady dedikálás, ez szerintem jóval értékesebb. Mindenképpen az aukció sztárja, bármelyik budapesti árverés azonnal „szerződtetné”! 

Én így akartam szülővárosom előtt tisztelegni, ennyi éves Kaposvár. Takáts Gyulával több interjút is készíthettem, ő mindenképpen komoly irodalmi értékünk, noha a megyehatáron kívül kevesen ismerik.

- Takáts Gyulát tűzték a zászlajukra, meglepően sok dedikált könyvét mutatják be. Apropó. Miért pont 301 tétel lesz?

- Én így akartam szülővárosom előtt tisztelegni, ennyi éves Kaposvár. Takáts Gyulával több interjút is készíthettem, ő mindenképpen komoly irodalmi értékünk, noha a megyehatáron kívül kevesen ismerik. Ugyanakkor nemrégiben voltam egy budapesti árverésen, ahol már 16 ezer forintért kelt el egy levele - igazi irodalmi pikantériáról volt szó benne. Az aukciónknak nevet is adtunk: Somogyi Kézjegy - és ha jó visszhangra talál, folytatjuk... 

- A kuriózumok közé is fantasztikus dolgok kerültek. Budavár első ábrázolásán át, Balázs János dedikált korai rajza vagy éppen Király Béla tábornok, az 56-os forradalom főparancsnokának levele - sok-sok érdekesség lesz.

- És itt említsük meg a valószínűleg egyetlen 1882-es Tar Csatár óriásfotót, amely festményi rangot ér. Tar Csatárhoz fogható színes egyénisége kevés volt Kaposvárnak, színész, műfordító, színházi rendező, a kulturális élet szervezője, emellett az első jelentős kaposi óvodapedagógus. Ő azok közül való, akik kulturális rangot adtak ennek a városnak. 

- Kiket várnak a június 6-i aukcióra?

- Miután neten és telefonon is lehet vásárolni, így országos érdeklődésre is számítunk, de elsősorban a somogyi könyvbarátokat akarjuk idevonzani. Másrészt számunkra legalább ennyire fontos a kiállítás, hogy a megyei könyvtárban a fiatalok igenis nézzék meg elődeik könyvészeti alkotásait, hogy lássák, eleink jól feleltek a kérdésre. Igenis, ment a világ előbbre a könyvek által.