A tangó gyilkosa, a tangó királya

2013. 05. 26., vasárnap, 00:00

Ha a tangó a szerelem zenéje, akkor Astor Piazzolla az érzelmek tanítómestere. Úgy játszik a hangokkal, olyan feszesen pattog ujjai alatt a ritmus, hogy megelevenednek az érzések. Zenéje nem egyszerű. De hallgassák meg. Csukott szemmel érdemes.

Az argentin zeneszerző és harmonikás Piazzolla legnagyobb érdeme, hogy megújította a tangót, s az olasz opera, az amerikai dzsessz és a kortárs zene elemeivel elegyítve a tánctermekből átemelte a hangversenytermekbe. Több mint háromezer művet írt. Műveit sokáig nem játszották a rádiók sem, mert ellenzői szerint túlságosan megreformálta, "meggyilkolta" a tangót. Azt a műfajt, amelynek vitathatatlanul legnagyobb alakja volt, s már életében klasszikussá vált.

Darabjait vonós zenekarral adta elő, közben ő maga állva, egyik lábát székre helyezve harmonikázott, ahogy az alábbi, 1985-ös koncertfelvételen is látszik. A dal címe:"Muerte del Angel", vagyis a "Halott Angyal".

A zenész - aki bevándorló családjával gyermekkorát New Yorkban töltötte - nyolcesztendős korában kapta az apjától az első bandoneónját (gombos harmonika), klasszikus zenét pedig a magyar származású Wilda Bélától tanult.

1937-ben tért haza Argetínába, ahol bárokban és klubokban lépett fel, hangszerelt és filmzenét írt. Első igazi tangóját csak 1946-ban szerezte. Úttörő volt: Buenos Aires című darabjának bemutatója botrányba fulladt, mert a szimfonikus zenekarban egy harmonikás is helyet foglalt. A szakma azonban felfigyelt Piazzollára: a legendás zenepedagógus, Nadia Boulanger ugyanis kifaggatta általa szégyellt zenei előéletéről, a bárok és harmonika világáról, majd ezt a tanácsot adta neki: "az igazi Piazzolla ott van, sose hagyd el". Piazzolla így visszatért a tangóhoz.

Zenéjét Argentínán kívül is ismerték és szerették. A tangó királya 1990-ben egy párizsi turnén agyvérzést kapott, amelyből soha nem épült fel teljesen, 1992. július 4-én halt meg Buenos Airesben.