2013. 05. 06., hétfő, 19:28
Ezen a héten rendezik meg Veszprémben - immár huszonkettedik alkalommal - a Gizella Napokat. A kulturális rendezvénynek idén először lesz díszvendége is, méghozzá Kaposvár városa.
A rendezvénysorozat fő napján, szombaton lovagváros épül a Veszprémvölgyben, ahol lovagi sátrakkal, jurtákkal, korhű díszletekkel várják az érdeklődőket. A Petőfi Színház művészeinek közreműködésével megelevenedik Szent Imre herceg keresztelője, és a hagyományokhoz hűen a közönség ezúttal is találkozhat öt királynéval. Nem maradhat el a hagyományos jelmezes felvonulás, az egyetem által szervezett Pannon Játszma, a zirci III. Béla Gimnázium művészeti szakán tanuló diákjainak szabadtéri festészeti akciója, valamint egy 24 órás filmverseny sem.
Vasi Katalin, a veszprémi városháza kulturális munkatársa lapunknak elmondta: a Székesfehérvár, Dunaújváros, Veszprém és Kaposvár között született kulturális megállapodás jegyében idén először lesz díszvendége a Gizella Napoknak, mégpedig Kaposvár városa. A somogyi megyeszékhelyet Szita Károly polgármester képviseli, aki szombaton köszöntőt mond a bakonyi városban.
A kaposvári kulturális élet képviselői közül kiemelkedik a Csodalépés zenekar fellépése, melynek vezetője Rátóti Zoltán, a Csiky Gergely Színház direktora. Sor kerül Kaposvár-Veszprém művészeti találkozóra is Kelemen Lajos író és Bátai Sándor képzőművész részvételével, de a Fekete Hollók Rendje is bemutatja tudását.
A teljes programot itt olvashatja el.