2013. 03. 20., szerda, 06:33
Több mint két éve, 2010 júliusában alapította Jusits Zsolt Kaposváron a Megaroxot. A társulat olyan tagokból verbuválódott össze, akik korábban is ismerték egymást, együtt énekeltek. A kezdeti 15 fős létszámról mára 30 főre gyarapodott a tagok száma.
- A kezdetekkor arra törekedtünk, hogy olyan amatőr társulattá váljunk, ahol az emberek szívesen énekelnek, ahol jól érzik magukat, és amelyik több stílust képviselve tudja szórakoztatni a közönséget. Ez sikerült, méghozzá olyannyira, hogy az utolsó előtti pillanatban érkező felkérésnek is eleget tudunk tenni - mondta a Kaposvár Mostnak Jusits Zsolt.
- Az énekesekre és a táncosokra is a végletekig lehet számítani. Mindemellett a fix énekeseinken kívül szerencsénk van több olyan vendégszereplővel dolgozni, akik a fővárosban, Tatabányán, Debrecenben, Tamásiban élnek és képzett színészek. Ők elsősorban akkor lépnek színpadra velünk, ha hosszabb, sok szereplőt igénylő műsort adunk - tette hozzá a társulat alapítója, vezetője.
A Megarox repertoárja széles skálán mozog, a rockoperák dalaitól kezdve az operetteken és musicaleken át a cigányzenéig és popslágerekig mindenféle dalt elénekelnek, a legtöbb esetben tánckarral és jelmezben. Jellemző a társulatra, hogy nem egész estés, komplett színdarabokat adnak elő, hanem a várható közönség igényei szerint állítják össze a műsort. Az idei év újdonságai a Queen és az Abba muzsikái lesznek.
A két és félév alatt a társulat számos helyen adott műsort, a Balaton parton, a megyében sok helyen megfordultak, és ez idő alatt az ország 12 megyéjében léptek fel. Sokszor olyan neves fellépőkkel álltak egy színpadra, mint Nagy Feró, Szekeres Adrienn, Varga Miklós vagy Csézy.
Tavaly nyáron a kétszázadik előadását ünnepelte a Megarox, Fonyódon az augusztus 20-i ünnepségek keretében A Honfoglalástól Európáig című, saját összeállítású, zenés történelmi utazást vitték színre. A 80 perces előadás érdekessége, hogy több rockoperát ölel fel, és különböző musicalek betétdalai csendülnek fel benne, végigkövetve a magyarok történelmét.
Mint minden hasonló jellegű társulatnak, a Megaroxnak is szüksége van a friss hangokra és arcokra.
Ezzel kapcsolatban Jusits Zsolt kiemelte: a közeljövőben meghallgatásokat tartunk, melyekre elsősorban olyan középiskolás lányok, fiúk jelentkezését várjuk, akik szeretnek és tudnak énekelni vagy táncolni.
Részleteket a társulat honlapján olvashatnak.