emlékezés 70 éves lenne a csendes Beatle

2013. 02. 25., hétfő, 06:46

1943. február 25-én született Liverpoolban George Harrison, a Beatles együttes legendás gitárosa. A környéken, ahol laktak, mindenki csak úgy ismerte, hogy ő az, akinek az apukája az iskolabuszt vezeti.

Ott a buszon, az iskolába tartva ismerkedett meg Paul McCartney-val, aki - mivel pár hónappal idősebb volt - kicsit lekezelően beszélt a fiúval. És főleg azért, mert ő már tagja volt egy Quarrimen nevű zenekarnak, melyet George csak messziről, de lelkesen figyelt. Ő is szeretett és tudott is gitáron játszani, a család egyik barátja tanítgatta az akkordokra.

beatles

Mindössze 15 éves volt, amikor végül Paul ajánlására John Lennon meghallgatta, és kegyesen bevette az akkor éppen Johnny and The Moondogs néven futó zenekarába. Természetesen végül sok tagcsere után ebből a zenekarból lett a világhírt elérő THE BEATLES nevű zenekar, melynek a feloszlásáig tagja volt.

Sajnos az együttes két oszlopos tagja mellett mindig csak az árnyékban lehetett, bár a gitározását mindig elismeréssel emlegették. A dalok szerzése nehezen indult be George-nál, bár meglepetésként első dalát Lennonnal együtt jegyzik, amely egy zenekari dal. 1961-ben vették még fel és a Sírás az árnyékért címet viseli. De ezután John Pault választotta szerzőtársnak, így ő megmaradt magányos farkasként és egyedül írta a dalait.A Beatles együttes elég sok mindent köszönhet neki, hiszen nélküle az indiai zenét sosem építették volna be a zenekar dalaiba, bár ezek leginkább George szerzeményei voltak. De például John egyik híres dalában, a Norwegian wood címűben is szitáron adják elő a vezető gitármotívumot. 

Zeneileg a hatvanas évek közepére érett be, és olyan dalokkal mutatkozott be, mint az If I needed someone, a While my guitar gently weeps, vagy a Something.Nagyon jó barátságba került Ravi Shankar világhírű indiai zenésszel, aki megismertette népének zenéjével és vallásával. Így George hamarosan a Krishna tudatú hívők felé fordult és lelkesen vetette bele magát az új vallás megismerésébe.

Egyértelmű volt, hogy zeneileg csak a Beatles feloszlása után ismerhetik csak el. A zenekar megszűnése után első kiadott, három lemezből álló albuma az All Things Must Pass is jelzi, hogy mennyi dala volt, amit mint Beatle felvehetett volna, hiszen a dalok többségét már az 1969-es Get back film felvételei alatt megírta.

1972-ben Banglades megsegítésére egy segélykoncertet szervezett, melyre a barátja és tanítója, ravi Shankar kérte fel. A koncerten több világhírű zenész is fellépett. Akik George hívására az első szóra igent mondtak, többek között Eric Clapton, a Badfinger zenekar, Billy Preston,  Bob Dylan, és meglepetésként az egyik dob mögött Ringo Starr ült. Tárgyalás volt, hogy a többi volt Beatle is részt venne, de Paul az aktuális zenekara turnézása miatt mondta le, John pedig azért, mert Yoko nem léphetett volna fel. A koncertből tripla lemez album és film is készült, sajnos a befolyt összegnek viszont csak egy része került megfelelő helyekre, a többi valahol eltűnt.

Ő is - akár csak a zenekar többi tagja - folyamatosan készítette a lemezeit és turnézott. A koncertjein egyre többször szerepeltek indiai zenészek, akik az előadásokat nyitották. A közönség lassan eltávolodott George zenéjétől. Így a hetvenes években abbahagyta a turnézást és csak elvétve készített néhány lemezt, melyek mérsékelt sikert arattak. Lemezkiadó vállalatot alapított Dark Horse néven, és a filmiparba is belekóstolt, ő volt a producere a Monty Python csapat filmjeinek.

Sajnos a hetvenes évek végén és nyolcvanas évek elején rászokott a kábítószerre, amit már a Beatles idején is használtak. A szer nem használt a hangszálainak, és egyre jobban tönkretette azokat, így később abbahagyta. Egyre mélyebben fordult a Krishna tudatú vallás felé, és teljesen hívője lett. Vegetáriánussá vált és többször járt Indiában Ravi Shankar meghívására.

A nagy visszatérés a zenei életbe 1987-ben történt, amikor Jeff Lynne és barátai segítségével kiadta a Cloud nine című nagylemezt, melyből Amerikában egymillió példányt adtak el. A lemez slágere a Rudy Clark által szerzett Got my mind set on you című dal lett, melyet később kislemezen is kiadtak.

A lemezen Jeff Lynn mellett olyan zenészek szerepeltek, mint az ütőhangszeres Ray Cooper Eric Clapton, Jim Keltner, Ringo Starr. A siker arra ösztönözte, hogy zenészbarátaival egy új zenekart hozzon létre. A zenekar igazi szupergruop lett. A tagok: George Harrison, Tom Petty, Jeff Lynne, Bob Dylan, Roy Orbison, dobosként pedig előbb Jim Keltner, majd Ringo Starr is közreműködött. A formáció mindössze két albumot adott ki és meg is szűnt. Igazából egy örömzenélő csapatként jött létre és az is volt.

Miután a Beatles Anthology projekt is befejeződött, George egészségi állapota romlani kezdett, előbb tüdejében, majd később gégéjében találtak rosszindulatú daganatot. Gyógyulását nehezítette, hogy őt is, mint Johnt, egy őrült rajongó megtámadta otthonában és több késszúrással megsebesítette.

Bár több klinikán kezelték, sajnos egyre gyengébb lett. Az utolsó albumát hattyúdalnak szánta. Az albumon az ismert barátok játszottak, valamint a fia, Dhani is gitározott. A harcot a súlyos betegséggel 2001. november 29-én adta fel.

Ezeket olvasta már?