2013. 02. 21., csütörtök, 11:29
Különleges hangversenyt hallhatnak március 2-án a Szivárvány Kultúrpalotában. A Szivárvány Bérlet előadásának mindkét félideje fantasztikusnak ígérkezik, egy más szövegkörnyezetben illene rá a full-extrás jelző.
Először Mozart c-moll zongoraversenyét hallhatjuk a Pannon Filharmonikusok előadásában, akik a régió legjobb együtteseként vidéki zenekarok között egyedüliként, sikeres bérletsorozatot működtetnek a Müpában. Mindig izgalmas, mikor a zongora egy zenekarral versenyez, de ha a szólista olyan zseniális érzékenységű előadóművész, mint Balog József, akkor különleges pillanatokra számíthatnak! Balog József a fiatal zongorista generáció egyik legtehetségesebb tagja, a világ három kontinensének több mint húsz országában koncertezett már.
Mindannyian tanúi lehetünk, hogy ilyen profi környezetben is megállja helyét a Kaposvári Vikár Béla Kórus, hiszen a koncert második felében a Pécsi Bazilika Mozart Kórusával együtt ők is színpadra állnak majd a Pannon Filharmonikus Zenekar oldalán. Az a Haydn c-moll Requiemnek hangzik fel, amiből Mozart is oly sokat merített saját Requiemje elkészültekor. A Haydn darabban remek szólistákat hallhat énekelni a közönség Kuti Ágnes, Rózsa Bernadett, Benke József és Laborfalvi Soós Béla személyében. Vezényel Vass András.