2013. 02. 14., csütörtök, 06:55
Mielőtt találkoztunk azt már tudtam, hogy egy igazi úriembert fogok megismerni. Aztán belépve az otthonába az is kiderült, hogy nagyon barátságos és imádja az állatokat. Spindler Bélát ismét a Csiky Gergely Színház színpadán láthatják a kaposváriak.
Miközben beszélgettünk az óriási, mackós újfundlandi kutya a konyhában terült el, a cirmos kandúr pedig birtokba vette az egyik karosszéket. Mindenből és mindenkiből áradt a nyugalom, tán azért is, mert a ház ura egy hosszabb lélegzetvételű budapesti kitérő után végre hazatért. A színművész az elmúlt 10 évben több fővárosi teátrumban is játszott. Most itthon az Adáshiba című komédiában csillogtatja meg tudását, amit február 15-én mutatnak be a stúdióban.
Székesfehérváron született, majd 1978-ban Budapesten szerzett diplomát a Színház- és Filmművészeti Főiskolán. Hogyan került még abban az évben Kaposvárra, ahol most is él?
A főiskola elvégzése után a Nemzeti Színházba akartak szerződtetni, sőt előszerződést is kötöttek velem. Kaposváron akkor volt éppen társulatcsere, s kért fel a munkára Babarczy László is. Végül azért döntöttem a Csiky mellett, mert itt volt lehetőségem többet játszani. A Nemzetiben fiatal színészként jóval kevesebb alkalmam lett volna színpadra lépni, márpedig ezen a pályán játszani kell, nem lehet kispadra ülni. Aki leül, annak az újrakezdés nagyon nehezen megy. A Nemzeti Színházas előszerződésemet eztán még egy évig meghosszabbítottam, végül a harmadik évben döntöttem arról, hogy Kaposváron maradok. Jól éreztem itt magam, rengeteget játszottam, jó volt a társulat és a környezet is.
Ez az időszak 2002-ig tartott, akkor tett egy kitérőt a fővárosi színházak világába. Hogy csak néhányat említsünk: Vidám Színpad, Nemzeti Színház, Pesti Magyar Színház… Nagy volt a kontraszt a budapesti és a kaposvári színházi munka között?
Sok különbség volt, de a legszembetűnőbb talán az, hogy mi itt Kaposváron éjjel-nappal dolgoztunk, a várossal sem nagyon tartottunk kapcsolatot, csak a darabokkal foglalkoztunk. Olyan alapos műhelymunkát, amit itt végeztünk, máshol nem láttam.
Milyen út vezette vissza Kaposvárig?
A színészmesterség mára olyan foglalkozássá vált, amely igényli a több munkahelyet, ha az ember ebből akar megélni. Különösen igaz ez a budapesti színházak művészeire. Az elmúlt 10 évben én is így éltem, a fővárosban laktam, miközben a családom Kaposváron volt. Most döntöttünk úgy a feleségemmel, hogy ezt a különéléses életformát felszámoljuk. Két éve már visszatérhettem a Csiky színpadára, a Nagymama című darabban játszottam Molnár Piroskával, és ebben az évadban is úgy adódott, hogy színpadra állhatok Kaposváron.
Milyen most ennek a társulatnak a munkamorálja?
Nincs az életnek olyan területe, ahol ne történne változás. Ez is változik. Változnak az élet hangsúlyai, az esztétikai elvárások is. Ebben a társulatban is megvannak azok a törekvések, hogy olyan katartikus színházat hozzanak létre, mint az egykori együttállás volt. Ugyanakkor sokkal több küzdelemmel jár megfogalmazni és létrehozni most olyan előadásokat, amelyek végén katarzis, megrendülés éri a nézőt. Ebbe az irányba halad a munka, és úgy gondolom, minden remény megvan arra, hogy ez a társulat megtalálja a maga útját.
A közönség is változott az évek során?
Alapvetően a színházlátogatások gyakorlata változott meg. Ma már kevesebben vesznek jegyet az előadásokra, amit persze a gazdasági helyzet is befolyásol. Pedig kuriózumnak számít a világon, hogy tízmillió emberre ennyi, saját társulattal rendelkező színház jusson, mint Magyarországon. Jó lenne személyes beszélgetések alkalmával meggyőzni az embereket arról, hogy érdemes ma is színházba járni.
Ebben a társulatban is megvannak azok a törekvések, hogy olyan katartikus színházat hozzanak létre, mint az egykori együttállás volt.
Február 15-én lesz a bemutatója a stúdióban az Adáshiba című, két felvonásos komédiának, melyben Ön játssza az egyik szerepet. Miről szól a darab?
Ez egy szociológiai ősképlet. Szól a televízióról, a médiumokról, azok emberi hatásairól. Bár az eredeti mű 1969-ben játszódik, és mi is az eredeti szöveget játsszuk, ennek ellenére napjainkban is aktuális problémákat vet fel és bogoz ki humoros formában. Egy család életén keresztül megpróbálja felhívni a figyelmet arra, hogy az emberi kapcsolatoknál nincs fontosabb. A Bódog család történetére jellemző, hogy kapcsolattalan, hazug álmokban élnek, nem veszik észre az életet és a csodákat maguk körül. Fontos kiemelni, hogy a darab komédia, a nézők ne tragédiára számítsanak, annak ellenére, hogy a végén érheti meglepetés őket.
Kikkel játszik a darabban?
Bódognét Takács Katalin alakítja, míg gyermekeink, Vanda, Dönci és Saci bőrébe Mészáros Sára, Hüse Csaba és Nyári Szilvia bújnak. Negyedik fiunk Imrus, akinek a születésnapját ünnepeljük, őt Marofka Mátyás viszi színre. Albérlőnket, Emberfit Váncsa Gábor alakítja, míg Szűcs karakterét Serf Egyed hozza. Meg kell továbbá említenem a rendezőt, Funtek Frigyest, a segédrendezőt Pintér Katalint és a díszlet- és jelmeztervező Csík Györgyöt.
Ennyi év tapasztalatával a háta mögött meg tudja előre ítélni, hogy milyen lesz a darab fogadtatása?
Én soha nem tudtam előre megmondani, hogy sikert, vagy bukást hoz-e az aktuális előadás, de úgy érzem - már csak a műfaja miatt is -, hogy szeretni fogja az Adáshibát a közönség. Mi mindenesetre mindent megteszünk, hogy egy szórakoztató, humoros, de egyben elgondolkodtató pár órával ajándékozzuk meg a nagyérdeműt.
