2013. 01. 31., csütörtök, 06:43
Két és fél évvel ezelőtt beszélgettem először Rátóti Zoltánnal, akkor, mint a színház új igazgatójával. Bár abban az interjúban is elhangzott, hogy aktívan zenél, valószínűleg senki nem gondolta volna, hogy két év múlva önálló lemezzel jelentkezik.
Márpedig a színész, rendező, igazgató, Magyarföld egykori polgármestere most adta ki Csodalépés címmel első önálló lemezét, amelyet zeneszerzőként is teljes egészében ő jegyez.
Ki volt előbb: a színész, vagy a zenész?
Hosszú évek óta én elsősorban színész vagyok, de mindig nagyon fontos volt az életemben a zene, a zenegyűjtés és a zene iránti rajongás. Főiskolás koromban is próbálkoztam másokkal együtt a zenéléssel, hogy kipróbáljam ezt a műfajt is. Aztán hosszú évek kimaradtak, majd 8-10 évvel ezelőtt újra elkezdtem gyakorolni, és akkor találtam azokra a barátokra, akikkel a Neil Young Sétány nevű együttesünket létrehoztuk. Ezzel az együttessel, ezzel a formációval nagyon sok koncertünk volt, Budapesten állandó fellépők voltunk. Később próbálkoztunk azzal, hogy saját dalokat építünk be az együttes repertoárjába. Négyen vagyunk a csapatban, mindannyian leültünk és próbáltunk létrehozni nótákat. Mivel nem vagyok szövegíró, az ötleteimet elküldtem Müller Péter Sziáminak, aki kitűnő dalszövegeket is ír. Neki nagyon tetszettek, azt mondta, lát bennük fantáziát. Aztán szaporodtak a nóták, annyira, hogy önálló anyag lett belőle, amit érdemes megmutatni a közönségnek is. Február 3-án, a Nemzeti Színházban lesz a bemutató, akkor jelenik meg a lemez is.
Mennyire saját a lemez és mennyire a csapat alkotása?
Ez a lemez független a Neil Young Sétány formációtól, annyira, hogy nem is az együttes tagjaival lépek fel. Juhász Gábor világklasszis dzsessz gitáros a partnerem, és Restás Gergő, aki a dobokat és a különböző ritmus hangszereket kezeli. Meglehetősen speciális a felállás: egy elektromos gitár, egy akusztikus gitár és a ritmusszekció. De a Neil Young Sétány továbbra is megmaradt, februárban ugyanúgy lesz velük is koncertem Budapesten.
Nagyon örülök, hogy Budapest után éppen Kaposvár az első vidéki város, ahová meghívtak bennünket.
Ha a stílust be kellene sorolni, hová helyezné el? Egyáltalán, be lehet-e sorolni valamilyen műfaji keretek közé?
Tagadhatatlan, hogy nagy kedvencem, így nem véletlenül játszottuk a Neil Young dalokat. Biztos, hogy hatással van rám Neil Young akusztikus muzsikája, nagyon sokat hallgatom. De a dalok meglehetősen személyesre sikeredtek. Olyan, mint egy – nagy szavakat használok -, önvallomás, holott én soha, semmilyen témamegjelölést nem küldtem a Sziáminak, amikor átküldtem a dalokat. Hanem ő, ismerve engem, az életemet, beleszőtte a színházi és a színházon kívüli történéseket is a dalszövegekbe. Ezzel persze nem mondtam közelebbit a stílusról, de talán a felállás is sugall valamit, ebbe a folk-rock hangzásba lehet besorolni, ha kell.
Miért lett a Csodalépés a lemez címadó dala?
Ez természetesen szimbolikus jelentésű, mert úgy élem meg, hogy számomra egy csoda, hogy ennyi kitűnő zenész támogatta az elképzeléseimet. És akkor még nem is említettem Gryllus Dánielt, aki felkarolta a lemez kiadását. Mindannyian azt mondták, hogy igen, ezt érdemes csinálni. Támogattak, biztattak abban, hogy lehet hinni benne, megmutatható a közönségnek. Ilyen értelemben ez egy csodálatos lépés, amit megtehettem, és nagyon hálás vagyok érte a sorsomnak és a barátaimnak.
Zenei útjának ez az első jelentős állomása. Lesz folytatása?
Ez az egész projekt – hogy így nevezzem – nem volt megterhelve azokkal a súlyokkal, hogy ebből mindenképpen valami eredményt kell fölmutatni. Talán azért is születtek meg a maguk természetességében ezek a dalok és ezek szövegek. A folytatást is nyilván majd meghatározza a lemez fogadtatása. Az biztos, hogy én tovább fogok gitározni, aztán, hogy annak lesz-e látható eredménye a közönség számára, erről most még korai beszélni. Mint mondtam, a Neil Young Sétánnyal továbbra is zenélünk, a Csodalépés lemezt is jó pár helyre fogjuk vinni. Nagyon örülök, hogy Budapest után éppen Kaposvár az első vidéki város, ahová meghívtak bennünket, és már kaptunk jelzéseket, hogy néhány nyári fesztiválon is ott a helyünk, várnak bennünket, ami szintén jó érzés. Tehát most kitölti majd az időnket és a napjainkat, hogy minél több helyre el tudjuk vinni ezt a koncertet.