2013. 01. 07., hétfő, 13:27
Somogy megye bűnelkövetési és bűnüldözési történetét mutatja be a levéltárban, csütörtök délután, 15 órakor nyíló kiállítás. A tárlat a 18. századtól az 1980-as évekig tekinti át a helyi bűncselekményeket a boszorkányperektől a betyárvilágig.
A Somogy Megyei Levéltárban január 10-én, 15 órakor nyílik a Bűnök és bűnhődések című kiállítás, amely Somogy megye bűnelkövetési és bűnüldözési történetét tekinti át a 18. századtól az 1960-1980-as évekig. Az időszaki kiállításban láthatóak és olvashatóak a 18. századi helyi boszorkányperek iratai, a földesúri hatalmaskodások dokumentumai, a betyárvilág írásos és képi emlékei, a 19-20. század fordulója kaposvári prostitúciójának írásos és képi dokumentumai is. A kiállítás rendezői külön tárlókban, igen érzékletesen mutatják be a politikai élet kriminalizálását a magyar történelem során. Így a Martinovics-féle összeesküvés, az 1849/1850. évi megtorlásokon és az 1919. évi terrorcselekményeken át egészen 1956-ig ismerhetjük meg ezen országos események somogyi és kaposvári vetületét.
Mint dr. Bősze Sándor, levéltár-igazgató elmondta, fényképekkel és szöveges dokumentumokkal emlékeznek meg az egyes korszakok híres bűnüldözőiről, és nem maradnak ki a korabeli médiumok híradásai sem. A börtönvilágot és a fogva tartás körülményeit részben a levéltár saját dokumentumai, részben a Somogy megyei múzeumtól kölcsönzött fényképek teszik érzékletesebbé. A közelmúlt „kriminalisztika” történetét pedig 1970-es évekbeli bűnesetek bizonyítási dokumentumai, gyilkossági helyszínrajzok és fényképfelvételek, megfigyelési dossziék mutatják be. Az 1950 utáni évek dokumentumai természetesen anonimizálva láthatók csak a kiállításon, hiszen a bűncselekmények és a bűnüldözés épp úgy jelen van életünkben ma is, mint korábban. A kiállítást a megyenapi rendezvénysorozat részeként Dr. Vörös Tamás nyitja meg.
A megnyitóra a levéltár munkatársai szeretettel várnak minden érdeklődőt, a későbbiek során pedig az érdekes tárlat előzetes bejelentkezés alapján tekinthető meg.