2012. 12. 06., csütörtök, 05:42
Az ajándékosztó Mikulás, vagyis Szent Miklós alakja a kis-ázsiai Myra városába, a 4. századba vezet vissza bennünket. Legendája szerint gazdag örökségét szétosztotta a szegények között. Hazánkban a középkori eredetű Mikulás-járás diákszokás volt.
Egyszer egy elszegényedett nemesember a lányait – pénzszerzés céljából – bűnös életre akarta kényszeríteni. Miklós a lányok szobájának félig nyitott ablakán aranyakat dobott be, ez az „égi” ajándék megmentette őket, kellő hozományuk lett a férjhez menésre. Éhínség idején csodálatosan megszaporította a búzát, segített a hajósokon, molnárokon, kereskedőkön; többféle foglalkozás követői tekintik őt védőszentjüknek.
Hazánkban a középkori eredetű Mikulás-járás diákszokás volt. A Szent Miklós püspöknek és kíséretének felöltözött diákok fölkeresték a gyerekes házakat: a kisgyerekeket imádkoztatták, vizsgáztatták, majd tudásuk szerint jutalmazták vagy virgáccsal fenyítették őket. A Miklós szó – érdekes módon – szlovák Mikulás formájában került a magyar nyelvbe, ördögszerű kísérőjének, a krampusznak a neve pedig bajor-osztrák eredetű. Az ördögöt a Mikulás (a püspök) sokszor megszégyeníti, elűzi vagy láncra veri, néha engedi, hogy a rossz gyerekeket megbüntesse. A Dunántúlon a század elején még járt a Láncos Miklós, aki a hatalmas zajjal, lánccsörgéssel a gonosz szellemeket űzte el a faluból.
A Mikulás ajándékhozásának szokása újabb keletű, a 20. század első évtizedeiből származnak a 
legkorábbi adatok. A mai szokásgyakorlat elemeit német nyelvterületről kölcsönöztük, de a mikulásozás ma is alakuló hagyomány, s a kereskedelem jóvoltából egyre inkább üzleti jellegű akcióvá is válik. Somogyban az 1930-as években még nem járták az utcákat, óvodákat a piros jelmezes, nagy fehérszakállas Mikulások, akkoriban a gyerekek a kitisztított cipőiket az ablakba helyezték, és Miklós-nap reggelére megtalálták benne az ajándékot, amely többnyire cukorka volt. A rossz gyerekek virgácsot kaptak. A szokás a városi polgárságtól a falusi értelmiség közvetítésével jutott el a parasztsághoz.
Manapság már puttonyos, jelmezes Mikulások járnak, sőt újabb szolgáltatásként már pónifogatos Mikulást is lehet rendelni. A szülők felkérik ismerőseiket, rokonaikat is a Mikulás-szerepre, velük adatják át ajándékaikat. Az átadás alkalmával a Mikulás szavaltatja, énekelteti és „vizsgáztatja” a kicsiket. Szokássá vált az óvodák, iskolák, munkahelyi közösségek műsoros Mikulás-ünnepsége is.
A városokban az ünnep táján a nagyobb áruházak reklámcélból több Mikulást is foglalkoztatnak, s mára a szokás nélkülözhetetlen kellékévé vált a csokoládéból öntött Mikulás-figura. Az 1950-es évektől a szokás vallási tartalmát igyekeztek visszaszorítani, ekkor terjedt el az orosz gyed moroz tükörfordításaként a Télapó neve, s magát az ünnepet is Télapó-ünnep néven emlegették. A Mikulás–Télapó alakja számos versben, énekben szerepel, ezek szinte kivétel nélkül műköltői alkotások, bár sok közülük már jelentős lépést tett a folklorizálódásban.
